Hogyan válhat egy nő hölggyé? – Görög Ibolya protokollszakértő tarott előadást a HSMK-ban
A belső elegancia a kulcsa annak, hogy egy nő hölggyé váljon- ez volt Görög Ibolya előadásának fő témája csütörtökön a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A protokollszakértő a nők mellett a férfiakat is igyekezett hasznos tanácsokkal ellátni.
Egyenes derék, igényes haj és smink, valamint a nő soha nem késik – csak néhány jó tanács, amivel Görög Ibolya ellátta az érdeklődőket az előadása során. A csütörtöki már a második alkalom volt, hogy a protokollszakértő Nagykanizsára érkezett, így ezúttal igyekezett még színesebbé tenni a programot.
– Ma annyiban módosul, hogy egy kicsit arra hegyezem ki, hogy tulajdonképpen egy nő szeretne hölggyé válni. Mert a kislány egyből hercegnő, aztán kamaszkorában megbolondul, de felnőttkorban már szeretnénk, hogy hölgynek nézzünk ki. Az megjön olyan 30 év körül, és hogy ennek mi a titka? Mi az, amikor dolgozunk, akkor nők vagyunk, de amikor hölgyek akarunk lenni, akkor milyen trükkök vannak hozzá – mondta el Görög Ibolya protokollszakértő.
Az előadásra a nők mellett a férfiakat is várta a szakértő, hiszen mint mondta, nekik is meg kell tudnunk mutatni, hogy hölgyek vagyunk. Hozzátette, zömében a nők viszik el a párjukat, de azt látja, őket is érdekli a téma.
– Azért is kéne, hogy legyen férfi, mert mondjuk, ha tanítom azt, hogy az ajtónál a nyilvános helyre mindig a férfi lép be elsőnek. Ha ezt nem tudja a párunk, akkor rá kell nézni a párunkra, a kilincsre meg a párunkra, akkor kinyitja. Ehhez kell, hogy legyen itt velünk férfi is, de ha nem, akkor is megoldjuk – árulta el a szakértő.
Görög Ibolyától azt is megtudtuk, sok visszajelzést kap az érdeklődőktől és az előadásokon is kívül is szívesen látja el tanácsokkal a hozzá fordulókat. A témával bővebben Családias című magazinműsorunk következő adásában foglalkozunk.
T.CS.
(Képek: Kanizsa Médiaház)