Érvényesítették a papírformát a kanizsai labdarúgók - frissítve!

facebook megosztás

Kétgólos győzelmet aratott az újonc Bonyhád VLC ellen az FC Nagykanizsa az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 9. fordulójában. A dél-zalaiak az első félidő végén szerezték meg a vezetést László Dávid révén, majd a végeredményt a csereként beálló János Norbert állította be a hajrában. Gabala Krisztián együttese sikerének köszönhetően a listavezető Kaposvárral azonos pontszámmal, a második helyről várhatja a folytatást. 

Tizennégy év után mérkőzött ismét egymással a bonyhádi és a nagykanizsai csapat, akkor az NB III-ban még az NTE 1866-Horváth Méh néven szereplő gárda győzte le 1-0-ra a Bonyhád VLC-t. Gabala Krisztián a legutóbbi fordulóban döntetlent játszó együttesén egy helyen változtatott, Lőrincz Bence helyett ezúttal Szökrönyös Dániel kapott szerepet a kezdőcsapatban. Az első lehetőség a hetedik percben a hazaiak előtt adódott, ekkor Szanyi nagy bedobása után Kovalovszki Máté fejelt a kapu fölé. A kirúgást követően a vendégek elveszítették egyik kulcsemberüket, amikor  Pintér Máté rogyott a földre. A bonyhádi játékost néhány perces ápolás után le kellett cserélni, majd a mentővel hagyta el az Olajbányász Stadiont. 

Az első félidő jó iramban, ám sokáig komolyabb helyzetek nélkül zajlott, Mészáros Dávidnak és Paceka Norbertnek nem igazán kellett bravúrt bemutatnia. Csörgő Raul a 31. percben nem állt messze attól, hogy változtasson az eredményen, ám lövése nem talált kaput. A fordulás előtti percekben is a kemény játék dominált, Bozóki sárga lapot érően vágta fel László Dávidot. A sértett folytatni tudta a mérkőzést, olyannyira, hogy a szabadrúgás után ő szerezte meg a Nagykanizsa vezető gólját Ekker Milán beadása után. 

A Siófokról érkező támadó ötödik alkalommal volt eredményes a bajnokságban, ezzel beérte a meccset a kispadon kezdő János Norbertet a házi góllövőlistán. Az eredmény a szünetig már nem változott. 

Tíz perc telt el a második félidőből, amikor László Dávid növelhette volna góljai számát, ebben azonban Paceka megakadályozta, a 60. percben pedig eldőlt, hogy egy találattal zárja a meccset, miután Gabala Krisztián lecserélte őt Lakatos Csaba és Vukk Zsombor mellett. A pályára János Norbert, Kovács Tamás és Godzsajev Telman érkezett az utolsó harminc minutumra. A következő komolyabbnak mondható lehetőségnél Kovács iratkozhatott volna fel a góllövők közé, ám az ő lövése elment a kapu mellett, majd Csörgő egy egyéni alakítás végén ismét eredménytelen maradt. Gabala Krisztián az utolsó negyedórára beküldte Lőrincz Bencét és Kondor Kristófot Csörgő és Szabó helyett. A két évvel ezelőtti gólkirály könnyen eldönthette volna a meccset, ám túljátszotta a helyzetét, így Paceka megszerezte a labdát. A Kanizsa folyamatosan támadott, a Bonyhád nem igazán tudott eljutni Mészáros kapujáig veszélyes akciókkal és a mezőnyfölény végül a 84. percben újabb góllá érett, János Norbert révén. 

A székely csatár immáron hat gólnál jár az NB III-ban, érdekesség, hogy valamennyit csereként beállva szerezte. A második hazai találatot követően már nem alakult ki újabb nagy lehetőség, így a Kanizsa 2-0-ra győzött. Gabala Krisztián a meccs után hangsúlyozta, nagyon nehéz mérkőzésre számított és ez megvalósult. A legfontosabb, hogy a játékosok a rosszul sikerült agárdi meccs után ismét 3 pontot gyűjtöttek.  

- Azt gondolom, hogy a két csapat között az döntött, hogy előrébb járunk és talán nagyobb rutinnal rendelkezünk ezen a téren. Nem azt mondom, hogy nem érdemeltük meg, megérdemeltük, mert az ellenfélnek talán még kapura lövése sem volt, ami pozitív a jövőt nézve. Van hiányérzetem, mert rengeteg lehetőségünk lett volna, amikor a Bonyhád kinyitotta a védekezését, amiket rosszul oldottunk meg - mondta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.  

Kilenc forduló után az újonc bonyhádiak három győzelemmel és hat vereséggel a 12. helyet foglalják el a tabellán. Sárai György úgy látta, csapata nem tudta kihasználni az ellenfél gyengébb periódusait. 

- Kemény meccs volt, hajtós, brusztos, kevés futballal. Az a baj, hogy a csapatom, amikor lehetett volna, akkor nem jól futballozott. Ennek az oka az lett, hogy a második félidőben kínálkozó lehetőségeket nem tudtuk helyzetté és ezáltal gólokká váltani. Ez megbosszulta magát a második félidő végén kapott góllal és eldőlt a mérkőzés - fogalmazott Sárai György, a Bonyhád VLC vezetőedzője. 

A siker azért is volt fontos a kanizsaiaknak, mert a közvetlen riválisok győztek, így a három pont megszerzése miatt a Kaposvár csak jobb gólkülönbséggel előzi meg Gabala Krisztián együttesét. Az FC Nagykanizsa jövő vasárnap a sereghajtó és még nyeretlen Dunaföldvárhoz látogat, majd október 13-án a PMFC-t fogadja az Olajbányász Stadionban. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

foci

Kétgólos győzelmet aratott az újonc Bonyhád VLC ellen az FC Nagykanizsa az NB III. 9. fordulójában. A dél-zalaiak az első félidő végén szerezték meg a vezetést László Dávid révén, majd a végeredményt a csereként beálló János Norbert állította be a hajrában. Gabala Krisztián együttese sikerének köszönhetően a listavezető Kaposvárral azonos pontszámmal, a második helyről várhatja a folytatást. 

Tizennégy év után mérkőzött ismét egymással a bonyhádi és a nagykanizsai csapat, akkor az NB III-ban még az NTE 1866-Horváth Méh néven szereplő gárda győzte le 1-0-ra a Bonyhád VLC-t. Gabala Krisztián a legutóbbi fordulóban döntetlent játszó együttesén egy helyen változtatott, Lőrincz Bence helyett ezúttal Szökrönyös Dániel kapott szerepet a kezdőcsapatban. Az első lehetőség a hetedik percben a hazaiak előtt adódott, ekkor Szanyi nagy bedobása után Kovalovszki Máté fejelt a kapu fölé. A kirúgást követően a vendégek elveszítették egyik kulcsemberüket, amikor  Pintér Máté rogyott a földre. A bonyhádi játékost néhányperces ápolás után le kellett cserélni, majd a mentőben hagyta el az Olajbányász Stadiont. 

Az első félidő jó iramban, ám sokáig komolyabb helyzetek nélkül zajlott, Mészáros Dávidnak és Paceka Norbertnek nem igazán kellett bravúrt bemutatnia. Csörgő Raul a 31. percben közel volt ahhoz, hogy változtasson az eredményen, ám lövése nem talált kaput.  A fordulás előtti percekben is a kemény játék dominált, Bozóki sárga lapot érően vágta fel László Dávidot. A sértett folytatni tudta a mérkőzést, olyannyira, hogy a szabadrúgás után ő szerezte meg a Nagykanizsa vezető gólját Ekker Milán beadása után. A Siófokról érkező támadó ötödik alkalommal volt eredményes a bajnokságban, ezzel beérte a meccset a kispadon kezdő János Norbertet a házi góllövőlistán. Az eredmény a szünetig már nem változott. 

Tíz perc telt el a második félidőből, amikor László Dávid növelhette volna góljai számát, ebben azonban Paceka megakadályozta, a 60. percben pedig eldőlt, hogy egy találattal zárja a meccset, miután Gabala Krisztián lecserélte őt Lakatos Csaba és Vukk Zsombor mellett. A pályára János Norbert, Kovács Tamás és Godzsajev Telman érkezett az utolsó harminc minutumra.A következő komolyabbnak mondható lehetőségnél Kovács iratkozhatott volna fel a góllövők közé, ám az ő lövése elment a kapu mellett, 00268 08:05- majd Csörgő egy egyéni alakítás végén ismét eredménytelen maradt. Gabala Krisztián az utolsó negyedórára beküldte Lőrincz Bencét és Kondor Kristófot Csörgő és Szabó helyett. A két évvel ezelőtti gólkirály könnyen eldönthette volna a meccset, ám túljátszotta a helyzetét, így Paceka megszerezte a labdát. A Kanizsa folyamatosan támadott, a Bonyhád nem igazán tudott eljutni Mészáros kapujáig veszélyes akciókkal és a mezőnyfölény végül a 84. percben újabb góllá érett, János Norbert révén. A székely csatár immáron hat gólnál jár az NB III-ban, érdekesség, hogy valamennyit csereként beállva  szerezte. A második hazai találatot követően már nem alakul ki újabb nagy lehetőség, így a Kanizsa 2-0-ra győzött. Gabala Krisztián a meccs után hangsúlyozta, nagyon nehéz mérkőzésre számított és ez megvalósult és a legfontosabb, hogy a játékosok a rosszul sikerült agárdi meccs után ismét 3 pontot gyűjtöttek.  

- Azt gondolom, hogy a két csapat között az döntött, hogy előrébb járunk és talán nagyobb rutinnal rendelkezünk ezen a téren. Nem azt mondom, hogy nem érdemeltük meg, megérdemeltük, mert az ellenfélnek talán még kapura lövése sem volt, ami pozitív a jövőt nézve. Van hiányérzetem, mert rengeteg lehetőségünk lett volna, amikor a Bonyhád kinyitotta a védekezését, amiket rosszul oldottunk meg - értékelt Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

Kilenc forduló után az újonc bonyhádiak három győzelemmel és hat vereséggel a 12. helyet foglalják el a tabellán. Sárai György úgy látta, csapata nem tudta kihasználni az ellenfél gyengébb periódusait. 

- Kemény meccs volt, hajtós, brusztos, kevés futballal. Az a baj, hogy a csapatom, amikor lehetett volna, akkor nem jól futballozott. Ennek az oka az lett, hogy a második félidőben kínálkozó lehetőségeket nem tudtuk helyzetté és ezáltal gólokká váltani. Ez megbosszulta magát a második félidő végén kapott góllal és eldőlt a mérkőzés - mondta el Sárai György, a Bonyhád VLC vezetőedzője. 

A siker azért is volt fontos a kanizsaiaknak, mert a közvetlen riválisok győztek, így a három pont megszerzése miatt a Kaposvár csak jobb gólkülönbséggel előzi meg a hazaiakat. Az FC Nagykanizsa jövő vasárnap a sereghajtó és még nyeretlen Dunaföldvárhoz látogat, majd október 13-án a PMFC-t fogadja az Olajbányász Stadionban. 

K.T.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.