Nyári politikai pauza Kanizsán

facebook megosztás

Az talán nem túlzó kijelentés, hogy a nyári hónapok alapesetben sem a túlzott politikai aktivitásról szólnak, helyi szinten pedig különösen igaz lehet ez az állítás. A frakciók mostani, már-már meglepően visszafogott hozzáállása azonban Kanizsán inkább kuriózum, elég, ha csak az 1 éve történteket elevenítjük fel. 

A 2024-es nyár csendjét Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője törte meg, mikor bejelentette, hogy „az elkövetkezendő hetekben személyesen keresem fel azokat a vállalkozókat, gazdasági szereplőket, akik hitem szerint képesek segíteni tanácsaikkal a város szekerének előmozdításában.” Némi politikai képzavarral élve, úgy tűnik, Cseresnyés megalapítja a saját árnyékkormányát. Sajtóhírek szerint a grémium első ülését a politikus szeptemberre tervezi és a tanácskozásra Horváth Jácintot, Nagykanizsa megválasztott polgármesterét is várja.

Nem volt mindig ilyen közlékeny a tárgyalások kapcsán Cseresnyés, hiszen a tavaly augusztusi, több mint 6 órás közgyűlés egyik fő vitatémája volt a polgármester és az országgyűlési képviselő egyeztetéseiről készült beszámoló. A napirendben Balogh László – egyebek mellett – így fogalmazott: „Cseresnyés Péter Képviselő Úrral történt legutóbbi találkozásom során először a múlt heti időjárásról, a nyár végén beköszöntött kánikuláról beszélgettünk. Erre ráfűzve ötlött eszünkbe, hogy az augusztus 20-ai hétvégén lévő forróság, és más egyéb hátráltató szándék sem állhatott útjába annak a nagyszerű civil kezdeményezésnek, amelynek köszönhetően Nagykanizsa lakossága méltóképp ünnepelhette meg az államalapítást.” Horváth Jácint akkor azt hangsúlyozta, Balogh Lászlót minősíti, ha a legfontosabb egyeztetésnek azt tartja, hogy az időjárásról és az ÉVE lejáratásáról beszélgetett a képviselővel. Mint Horváth fogalmazott: „az egész nyári tevékenysége olybá tűnik, hogy két dologról szólt: az egyik, hogy a közvilágítás rekonstrukciója kapcsán fényezte önmagát, amiről ugye már mi korábban döntöttünk. A másik pedig, hogy az augusztus 20-ai rendezvény kapcsán próbálta lejáratni a frakciónkat. Ha ez a kettő volt az egész nyári tevékenysége, akkor az szerintem nagyon kevés.”

Olyannyira nem pihentek 2023 augusztusában a városatyák, hogy két közgyűlést is tartottak. Az első a közvilágítási rekonstrukcióhoz kellett és mindössze egy napirend volt, az is zárt ülésen. Mint ismert: két verzió elindításáról zajlott az eszmecsere több hónapon keresztül. Az egyik szerint a város cége, a Via Kanizsa hitelt venne fel, amelyhez kormányzati beleegyezés szükséges. A másik verzió pedig egy ESCO típusú konstrukció volt. Az esetleges állami szerepvállalás miatt a zárt ülésen az előbbi mellett határoztak a városatyák. A beruházás végül idén júniusban el is készült.

MIKÓ-BARÁTH György

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. augusztus 14-ei számában)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.