Mennyire élhető a város? – Megkérdeztük a helyieket
Nincs rossz helyzetben Kanizsa élhetőség szempontjából a megkérdezett helyiek többsége szerint. Ettől eltérő véleményt főként a tizenéves korosztály fogalmazott meg, azonban városunk a KSH korábbi felmérése szerint sem tartozik az élhető települések élmezőnyébe.
A KSH tavaly készített egy kutatást, amiben a megyei jogú városokat vizsgálta a gazdaság és a fenntarthatóság szempontjából. Az eredmények alapján az Index hat csoportra osztotta a településeket, abban Kanizsa Szegeddel, Hódmezővásárhellyel, Kecskeméttel, Egerrel és Zalaegerszeggel együtt a harmadik helyen szerepel. A lista azt mutatja, hogy az országban a legélhetőbbnek Győr és Veszprém környéke számít. Stábunk a helyiek véleményére is kíváncsi volt. Szücs Tamás néhány éve költözött Kanizsára. Kiemelte, eddig jók a tapasztalatai, hiszen munkát tekintve is könnyen el tudott helyezkedni.
– Pozitív a véleményem. Mi Ajkáról költöztünk ide Nagykanizsára. Mindenben, ügyintézésben, mindenben teljesen rendben találtuk a várost, tehát nincs negatív véleményem – mondta el Szücs Tamás.
Szabó Zsolt már nem elégedett minden téren, ő átlagosnak tartja a várost élhetőség szempontjából. Szerinte több munkalehetőségre lenne szükség.
– Ott van most az Izzónak a területe, oda is lehetne munkahelyeket létesíteni. A gépgyárba, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárnak a helyére a vasúti járműgyárat ígérték, ugye az nem jött létre. Oda is lehetne beruházni. Egy csomó kihasználatlan terület van – árulta el Szabó Szolt.
A fiatal korosztály egészen máshogy gondolkodik. Korábban mi is foglalkoztunk a témával, miszerint ők nem Kanizsán képzelik el a jövőjüket, amit ezúttal Sárecz Boglárka erősített meg.
– Én itt születtem, de nem hiszem, hogy itt fogok élni, mert szerintem nem lehet annyira sok mindent csinálni, nincs annyira sok program. Jobb, hogyha van több, barátokkal is el lehet menni több helyre. Nem azt mondom, hogy rossz, de nem itt akarom tovább folytatni – tudtuk meg Sárecz Boglárkától.
A megkérdezettek véleménye alapján tehát reális helyen van Nagykanizsa az élhető városok középmezőnyében, hiszen mint mondták, az igényektől is függ, hogy kinek mi felel meg.
T.CS.
(Kép: Kanizsa TV)