A szezon góljával? Magabiztosan nyert az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

Magabiztosan győzött a PTE-PEAC ellen az FC Nagykanizsa. A dél-zalaiak vasárnap 5-1-re verték idegenben a pécsi egyetemistákat. Gabala Krisztián csapatából László Dávid és Gránitz Patrik is duplázott, a végeredményt pedig János Norbert alakította ki.

Nem várták könnyű helyzetből a hazaiak a vasárnap délutáni találkozót, hiszen a legutóbbi szezon végén a PEAC kiesett, de a visszalépések miatt végül mégis folytathatták a pécsiek az NB III-ban, a keret azonban jelentősen megfiatalodott. Mindezek mellé a hétközi fordulóban jelentős pofonba szaladt bele Egri Krisztián együttese, hiszen 9-1-re kaptak ki a Kaposvártól.

Mindezek tudatában nem volt meglepő, hogy jelentős kanizsai fölénnyel indult a meccs. Ugyanakkor az első 20 percben jól védekezett a PEAC, így a 24. minutumig kellett várni az első dél-zalai és az első László Dávid gólra.

László Dávid ezzel első kanizsai találatát szerzete. De nem telt el sok idő az újabb debütáló találatig, hiszen 4 perccel később Baranyai beadása egy hazai védőről éppen Grániczhoz pattant, aki nem hibázott, ezzel ő is túlesett a tűzkeresztségen. A két gyors kanizsai gól megfogta az egyetemistákat, így érezhető volt, hogy a vendégek növelhetik az előnyüket. Ezt Gránicz tette meg, nem is akármilyen kivitelezéssel.

Aztán a sorminta 3 minutummal később folytatódott, hiszen Gránicz után László Dávid is duplázni tudott. A Siófoktól igazolt támadó Terbe szöglete után, állítgatás nélkül lőtte ki az alsót. Ekkor úgy tűnt, ismét egy igazán nagy pofonba szaladhatnak bele a pécsiek, de a PEAC rögtön a középkezdés után zárkózott, Leidl szép szóló után lőtt, a kipattanót pedig Kiss Máté rúgta be.

foci

A szünetben a hazaiaknak némileg sikerült rendezni a soraikat és a második félidőben jobban védekezett a PEAC, a Kanizsának pedig nem volt sürgős, ezzel a meccs tempója is visszaesett. Ebben a periódusban a hazaiak kétszer is zárkózhattak volna. Előbb Major szerzett labdát a félpályán, majd szépen vitte végig és rúgott egy zúgó kapufát. Aztán 3 perccel később ismét a pécsi fiatal került ziccerbe, akkor egy szélről belőtt labdára érkezett, de nem találta el a kanizsai kaput.

Végül a kihagyott helyzetek meg is bosszulták magukat, hiszen a hajrában jött egy újabb kanizsai gól. János Norbert tartja jó formáját, a szerdai dupla után, ismét csereként beállva lőtt gólt, ezúttal Terbe Botond beadását értékesítette.

Újabb találat már nem esett, de mérkőzés krónikájához az még hozzátartozik, hogy az utolsó percek igencsak feszült hangulatban teltek, azonban mindkét fél megúszta piros lap nélkül. A hazaiak részéről Egri Krisztián, vezetőedző a második félidővel elégedett volt, míg az első szerinte pont azt igazolta, hogy miben kell fejlődnie a fiatal játékosainak.

– Úgy gondolom, hogy a fiatal csapatom kitette azt a második félidőben, amit látni szeretnék már az elsőben is. Fiatalok, tanuló fázisban vagyunk. Jó az út, de ez egy hosszú és kemény út lesz, amibe sajnos benne lesznek ezek a vereségek. De, ahogy erősödünk mentálisan és felnőtt focit fogunk játszani, majd kijön, hogy ezekben a gyerekekben nagyon sok van. Szóval hosszú távon az övüké a jövő – árulta el Egri Krisztián, a PTE-PEAC vezetőedzője. 

Gabala Krisztián az első félidővel volt elégedett, a második pedig úgy ment le, ahogy az várható volt. A kanizsai vezetőedző a duplázóknak külön örült, hiszen ahogy fogalmazott, ez egy fontos lépés volt, hogy az új játékosok beépüljenek az általa képviselt taktikába.

– Örülök azoknak a játékosoknak, akik betaláltak, dupláztak, hiszen eddig nem voltak eredményesek. Úgy gondolom, amiről már beszéltünk is, idő kell ahhoz, hogy őket beimportáljuk őket a csapatba. Ez az egyik első lépése annak, hogy ezek a játékosok a jövőben értéket fognak képviselni – fogalmazott Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

A PMFC vereségével már csak két százszázalékos csapat maradt a Dél-Nyugati csoportban: a Paks II. és az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián együttesére a hétvégén rangadó vár, hiszen a dél-zalaiak azt a Kaposvárt fogadják hazai pályán, amely együttes az elmúlt két körben 17 gólt rúgott és mindössze 1-et kapott.

M-B.GY.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.