Sikeres idénye volt a fiatal vízilabdázóknak

facebook megosztás

Bronzérmesként zárta az országos másodosztály küzdelmeit a Kanizsa Vízilabda Sport Egyesület serdülő korosztályú csapata. Simonka Ferenc tanítványai huszonöt korosztályos gárda közül értek fel a dobogóra.

Az utánpótlás-bajnokságok rendszere miatt a kanizsai serdülő, ifi és gyermek korosztálynak is a legjobb négy között kellett végeznie ahhoz, hogy előbbi korosztály a legjobb nyolcban folytathassa szereplését. A serdülők végül az utolsó fordulóig harcban volt a végső győzelemért és csak a Győr, valamint az egymás elleni eredmények miatt a Miskolc tudta őket megelőzni. A keretből az ifjúsági válogatott Kurucz Lázár nyáron eligazol, ám a csapat többi tagja jövőre már egy másik korosztályban is bizonyíthat.

vízi

- A 2007-es korosztály korosztályt fog ugrani, jövőre már az ifibajnokságban fognak szerepelni. A 2008-asok maradnak még egy évet serdülők, hozzájuk jönnek fel a 2009-es gyerekek, ők jövőre is nagyon ütőképes csapatot fognak alkotni, de az ificsapatnak is megvan az esélye arra, hogy jövőre ugyanúgy a négy között végezzen – mondta el Simonka Ferenc, a KVSE vezetőedzője. 

A csapat kapitánya és kapusa Horváth-Bodzai Soma Vajk már a felnőttek között is rendelkezik némi rutinnal. A fiatal hálóőr felkészülését az OB II-es gárda első számú kapusa Leposa Gábor irányítja, akinek a segítségével szerinte a játék fontos szegmenseiben tudott fejlődni a szezon során.

- A kapusedzőmnek köszönhetem azt, hogy remekül állok a lábamon, szó szerint és átvitt értelemben is. A lábam az erősségem, rengeteget lábmunkáztunk, tapostunk medicinnel, ugráltunk a kapuban és ez nagyon sokat segített a fejlődésemben, hogy jobb legyek – tudtuk meg Horváth-Bodzai Soma Vajktól, a KVSE vizilabdázójától. 

vízi

A társaság nagy erősségének tartja az összeszokottságot (0038) Veit Márton, aki 58 gólt szerzett a bajnokságban. A fiatal játékos szerint a bajnoki menetelés során egyre jobban játszottak és bár szerettek volna bajnokok lenni, a bronzérem is egy emlékezetes mérkőzésen lett meg.

- A Szentes ellen 11-7-re nyertünk és végig a kezünkben volt az irányítás. Nagyon jól összeállt védelem ellen játszottunk és a támadásbefejezésünk is kiemelkedő volt - fogalmazott Veit Márton, a KVSE vízilabdázója. 

A kanizsai csapat számára a bajnokság június elején zárult le, a játékosok most már csak levezetőedzéseket végeznek. A bajnoki bronzérmesekkel bővebben foglalkozunk egy későbbi műsorunkban.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.