Rendhagyó nappal várták a látogatókat a könyvtárban

facebook megosztás

A kisgyerekektől a nagyszülőkig mindenkit vártak hétvégén a könyvtári szombaton. A programmal a bibliotéka sokszínűségét igyekeztek bemutatni a szervezők, így sakkfoglalkozással, papírszínházzal és énekléssel is készültek a családoknak.

Számos különböző programom vehettek részt, akik szombaton délelőtt a Halis István Városi Könyvtárba látogattak. Míg a kicsiknek papírszínházi előadással mutatták be a régi meséket, addig a nagyobbak akár sakkozni is megtanulhattak Kardos Ferenc segítségével.

sakk

– Én szeretek sakkozni és picit tudok is. Nagyon nem, nem a sakkcsapat szintjén nyilván, de szeretek tanítani sakkot, mert gondolkodni tanítunk. A 10 és 16 éves korosztály között szívesen jönnek sakkozni egyszer-egyszer szombaton, és akkor így rendelkezésre állok – árulta el Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. 

Ha a színházakkal és a koncertekkel tömegeket lehet megmozgatni, akkor Kardos Ferenc szerint a könyvtári programokkal is, és mint azt kiemelte, ennek a gondolatnak a jegyében indították el tavaly a könyvtári szombatokat.

könyvtár

– Ez az egyik mozgatórugó, hogy legyen egy olyan alkalom, amikor egy család bejön és a kisgyerekeknek is van valami, az öreg szülőknek is, tehát a nagyszülőknek is van valami, anyunak, apunak is van valami vagy a nagyobb testvérnek van, amíg a kisebbnek van foglalkozása. Azt láttuk, hogy tulajdonképpen ez hiányzik. Az hiányzik, hogyha bejön egy család vagy egy nagyobb társaság, akkor egy részének tudunk nyújtani valamit, másnak meg nem – mondta el az igazgatóhelyettes. 

Kardos Ferenc hozzátette, a könyvtári szombatokkal kapcsolatban jók a tapasztalatok és azt látják, hogy sok család visszatérően ellátogat a foglalkozásokra.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.