Nagy sikert aratott a Jakabkuti piknik a hétvégén

facebook megosztás

Első alkalommal rendeztek utcai pikniket Kiskanizsán, ahol főző- és fagyievő verseny, kutyásbemutató, kertmozi, valamint Igricek koncert is várta az érdeklődőket a hétvégén. A Jakabkuti utcai piknik szervezőinek célkitűzése a szórakoztatás, a kieső városrész közösségi életbe való bekapcsolása volt.

A kezdeményezés elsőként Radics Róbert vállalkozóban fogalmazódott meg, aki nap mint nap szembesült a városrész közösségi tereinek kihasználatlanságával. Ezután kereste meg azokat a támogatókat, akiknek a segítségével végül létrejöhetett a rendezvény.

- Úgy gondolom, hogy létjogosultsága van a közösségi programoknak, a közösségi tereket kell fejlesztenünk, mert attól még, hogy kiesünk a városból, egy nagyon jó összetartó kis csapatunk van - árulta el Radics Róbert. 

piknik

Tálos Krisztián, az Ízbirodalom Kft. ügyvezetőjének helyiként szintén szívügye a városrész élete, ezért nem volt kérdés, hogy csatlakozik a szervezőkhöz. Természetesen a különféle ételek elkészítésében vett rész csapatával, a gyermekeknek pedig ingyenes kiszolgálással készültek.

- Azt érzem, hogy méltatlanul elfeledett ez a része a városnak, se nem város, se nem falu, igazából ez egy kieső rész, kívülállók vagyunk, soha nem történik semmilyen komolyabb esemény, azért is gondoltuk, hogy csináljunk valami ilyen csapat összekovácsolót. Első körben ez volt a lényeg, hogy itt Kiskanizsán megismerhessék egymást az emberek, az újak is, akik ideköltöztek, és reméljük, hogy a közeljövőben ennek a hatására nagyobb események is lehetnek akár – mondta el Tálos Krisztián. 

piknik

Az esemény létrehozói között ott volt még Jakabfi Dávid, a JD Desszertműhely tulajdonosa is, aki jó szívvel emlékszik vissza a gyerekkorában tartott hasonló közösségi eseményekre. Hozzátette, kellemesen csalódott a piknik látogatottságán, nem számítottak ennyi résztvevőre.

- Nagyon meglepődtem, mert azt gondoltam, hogy mivel nyilván kiesünk egy kicsit igazából az utcából, tehát itt vagyunk az elején, hogy nem lesz akkora látogatottságú a műhely, de hát rengetegen jöttek hozzám is. Egész héten és is elmondtam minden vendégnek, illetve mivel készültünk a gyerekeknek ingyen fagyival, ezért nyilván adta az okot arra, hogy visszatérjenek hozzánk – tudtuk meg Jakabfi Dávidtól. 

A szervezőgárda a nagy sikernek köszönhetően a továbbiakban is igyekszik majd ötletelni, és hasonló színes programokkal készülni a városrész lakosságának.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.