Madeira legszebb tájaira kalandozhattak a kanizsaiak

facebook megosztás

Mintegy 200 fotó és videó segítségével Madeira legszebb tájait ismerhették meg az érdeklődők a Kalandozó Kanizsaiak legutóbbi előadásán a Medgyaszay Házban. Kovács Krisztián és Szabó Zsolt csütörtökön tartottak közös élménybeszámolót az utazásukról, ahol a tengerpart mellett a sziget számos látnivalóját igyekeztek bemutatni.

Az Atlanti-óceán szigetcsoportjának, a Madeira-szigeteknek a legnagyobb kiterjedésű tagja, mind politikailag, mind kulturálisan Európához tartozik. A két természetfotós régóta vezet közös fotóstúrákat, azonban eddig főként északi országokba látogattak, ezúttal viszont Madeira volt az úti céljuk. Szabó Zsolt elmondta, útjukkal egy felkérésnek tettek eleget és kevesebb mint egy hét alatt az egész szigetet sikerült bejárniuk.

– Nagy kedvencünk a Fanal-erdő. Ez egy több száz éves babérfákból álló erdő. Szinte mindig ködös, legalábbis amikor mi ott jártunk, úgyhogy nagyon misztikus képeket lehet készíteni – árulta el Szabó Zsolt természetfotós. 

fotó

A Fanal-erdő mellett Kovács Krisztián a sziklás tengerparti részeket is kiemelte, azonban mint mondta, Madeira kis kiterjedésének köszönhetően minden, fotózás szempontjából előnyös tájat könnyedén be tudtak járni. A természetfotós a helyiek vendégszeretetét is méltatta.

– A sziget Portugáliához tartozik, nagyon élhető. Sok kedves emberrel találkoztunk, simán egy cél is lehetne akár, hogy kiköltözzön és az ember ott éljen akár hosszabb ideig is. Nagyon szerettük, jó volt a hangulat, rengeteg jó kaja, fesztiválhangulatok és kis távolságok. Szeretjük – mondta el Kovács Krisztián természetfotós. 

Az előadáson az érdeklődők a legjobban sikerült fotókat és néhány videót is láthattak, de az ottani élményeket nehéz képek segítségével átadni, hiszen ahogy Szabó Zsolt fogalmazott: Madeira az örök tavasz szigete.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.