Legutóbb a padokat, most a kukákat rongálták meg az Eötvös téren

facebook megosztás

Egyre gyakoribbak a közterületi rongálással összefüggő szabálysértési esetek Kanizsa utcáin. Szombaton az Eötvös téri szemeteseket rongálták meg, azonban Bakonyi Tamás a közterület-felügyelet vezetője szerint az utóbbi hónapokban több hasonló incidens is történt a környéken. Pár napja a Mező Gimnázium előtti szökőkutat tették tönkre fiatalok.

Az alkoholfogyasztás mellett a rongálás is visszatérő problémának számít az Eötvös téren. Bakonyi Tamás, a közterület-felügyelet vezetője elmondta, néhány hónappal ezelőtt a nem rendeltetésszerű használat miatt padokban keletkezett kár, míg szombaton több utcai hulladékgyűjtőt is letörtek a helyéről. Ahogy a képeken is látszik, a tartalmukat kiöntötték, a szemeteseket pedig behorpadva a járdára és a padok közé dobták.

rongálás

– Nagyon nehéz kideríteni, hogy ki a tettes, mert ha nincs tettenérés, akkor elméletileg vagy tanút kell valahonnan keresni, vagy az utóbbi időben nagyon jó felderítés volt, hogy a térfigyelőkamerák kihelyezése miatt több graffitis, illetve rongáló is így jutott rendőrkézre – árulta el Bakonyi Tamás. 

A rongálás 50 ezer forint feletti kár esetén bűncselekménynek, az alatt szabálysértésnek minősül – tudtuk meg Dänhardt Alexandrától, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság kapitányságvezető helyettesétől. Kiemelte, a műemlékeken, templomokban és temetőkben elkövetett eseteket súlyosabban bünteti a törvény, ami két év helyett akár három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

– Idei évben azt mondhatnám, hogy a szabálysértések esetében néminemű emelkedés tapasztalható, bűncselekmények tekintetében viszont én azt mondanám, hogy az elmúlt években stagnálás állapítható meg. Nincsen sem kiugróan magas számban ilyen elkövetés, viszont azért előfordul néha-néha – fogalmazott Dänhardt Alexandra.

A hétvégi eset kapcsán a közterület-felügyelet felvette a kapcsolatot a VIA Kanizsa munkatársaival, jelenleg a kárfelmérés zajlik. A témával bővebben foglalkozunk Közérdekes című magazinműsorunk következő adásában.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.