Közgyűlés – Vita a maradványösszegről és a Szakképzési Centrumról

facebook megosztás

Az állam kezében lévő intézményekre kell a városnak költeni, ezért több felújításra sem marad elegendő forrás Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese szerint. Ahogyan arról beszámoltunk, a csütörtöki ülésen a frakciók között vitát generált a Nagykanizsai Szakképzési Centrum 16 és fél millió forintos támogatási kérelme.

A képviselők által tárgyalt pontok többségében egyhangú döntés született. Így például nem volt vita a sportegyesületek támogatásával kapcsolatban sem, az NTE két rangos verseny lebonyolítására, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub pedig Kurucz Levente felkészülésére igényelt támogatást. Szintén bármilyen hozzászólás nélkül ment át a Balaton utcában beüzemelt trafibox működésével kapcsolatos döntés, valamint a gyalogátkelőhelyekre szánt forrásösszeg is. A frakciók négy napirendi pontot zárt ülésen tárgyaltak, majd Bedő György az OKISB új tagja letette a bizottsági esküjét. Először a szakképzési centrum felújítása hozott vitát, amelyre 16 millió forintot javasolt Balogh László, Bizzer András ezt 17-re emelte, végül Gábris Jácint módosítóját fogadták el 12 millióról. Horváth Jácint szerint egy állami kézben lévő intézményt kellett a képviselőknek ismét kisegíteniük anyagilag.

- A város rengeteget költ olyan intézményekre, amelyeknél az államnak lenne a feladata, hogy ezeket nemcsak, hogy karbantartsa, hanem fel is újítsa. Ugyanakkor az önkormányzatnak kell hozzátenni, mert az állam nem képes ellátni a minimális feladatát sem ezen ügyek tekintetében. Ez azért szomorú, mert ezeket az összegeket más önkormányzati feladatokról, működésről és felújításokról vesszük el - fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

kgy

A vártnál is hevesebb vitát hozott a politikusok között a 2023-as költségvetés maradványösszegeinek felhasználásra, miután Balogh László szóbeli módosítással élt az általa aláírt előterjesztéshez. Fodor Csaba szerint a hét fejlesztés közül ötnek nem is készültek el a tervei, több pedig közbeszerzési eljárási kötelezettség alá esik, így nem lehetett volna forrásösszeget azonnal elkülöníteni rájuk. Az ÉVE frakcióvezetője hangsúlyozta, az előterjesztésben és a módosításban szereplő adatok sem egyeztek meg egymással.

- A Piváry-utcát mi is meg szeretnénk valósítani nyilvánvalóan, de kiderült, hogy nincsenek tervei. Illetve vannak, csak azok nagyon régiek, legutóbb 2018-ban kerültek felülvizsgálatra, most azokat ismét felül kellene vizsgálni. A mostani ismereteink szerint az 120 millió forint vagy jóval több lenne az a beruházás, és ezt írta le Balogh László a saját előterjesztésében, hogy 100-120 millió körül saccolható, ma meg behozza szóban, hogy 80 millió forintot tegyünk félre erre a beruházásra - mondta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

A következő közgyűlést a tervek szerint augusztusban tartják a Vasemberházban. Fodor Csaba és Horváth Jácint bővebb értékelőjét megnézhetik mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Kép: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.