Ha ilyen tévéd van, nálad is megszűnik a Netflix alkalmazása

facebook megosztás

Búcsút mondhatsz a Netflix alkalmazásnak, ha ilyen tévéd van otthon.

A Netflix a világ legnagyobb és legnépszerűbb streamingszolgáltatója, világszerte több mint 270 millió előfizetője van; ezzel jócskán maga mögé utasította az Amazon Prime Video-t, ami a második helyen áll, a Disney+ pedig 153 millió előfizetővel a harmadik helyen van jelenleg. Magyarországon is a Netflix-nek van a legtöbb előfizetője, de hamarosan sajnos sokak számára elérhetetlenné válik a szolgáltatás. Több tévékészüléken is megszűnik ugyanis a Netflix, mégpedig július közepén, és már nyilvánosságra is hozták a listát, hogy pontosan mely televíziókat érint a változás.

Az Unilad nevű oldal írta meg, hogy a Netflix mintegy 60 különböző okostelevízión állítja le az alkalmazását. Ez a változás a több mint 10 éves modellekre érvényes, tehát ha van olyan okostévénk, amit mondjuk 2013-ban vettünk, akkor azon már nem lesz elérhető a Netflix alkalmazás. Ez a döntés elsősorban a Sony készülékeket érinti - de néhány Apple-modell sem ússza meg és aztán a Samsungok jönnek -, július 23-tól az alábbi tévéken válik elérhetetlenné a Netflix - így könnyen le tudod ellenőrizni, hogy téged is érint-e ez a változás:

S9-sorozat:

  • KD-65S9005B
  • KD-75S9005B

W5-sorozat:

  • KDL-48W585B

W6-sorozat:

  • KDL-40W605B
  • KDL-48W605B
  • KDL-60W605B

W7-sorozat:

  • KDL-32W705B
  • KDL-32W706B
  • KDL-42W705B
  • KDL-42W706B
  • KDL-50W705B
  • KDL-50W706B

W70-sorozat:

  • KDL-32W705C
  • KDL-40W705C
  • KDL-48W705C

W8-sorozat:

  • KDL-42W805B
  • KDL-42W815B
  • KDL-42W817B
  • KDL-42W828B
  • KDL-42W829B
  • KDL-50W805B
  • KDL-50W815B
  • KDL-50W817B
  • KDL-50W828B
  • KDL-50W829B
  • KDL-55W805B
  • KDL-55W815B
  • KDL-55W817B
  • KDL-55W828B
  • KDL-55W829B

W85-sorozat:

  • KDL-60W855B

W95-sorozat:

  • KDL-55W955B
  • KDL-65W955B

X85-sorozat:

  • KD-49X8505B
  • KD-55X8505B
  • KD-65X8505B
  • KD-70X8505B

X9-sorozat:

  • KD-55X9005B
  • KD-65X9005B
  • KD-79X9005B

X95-sorozat:

  • KD-65X9505B
  • KD-85X9505B

Továbbá:

  • KDL-60W610B
  • KDL-60W630B
  • KDL-55X830B
  • KDL-65X830B
  • KDL-70X830B
  • XBR-55X800B
  • XBR-65X800B
  • XBR-49X850B
  • XBR-55X850B
  • XBR-65X850B
  • XBR-70X850B
  • XBR-55X900B
  • XBR-65X900B
  • XBR-79X900B
  • XBR-65X950B
  • XBR-85X950B

A leállásoknak itt azonban nem lesz vége: a Netflix augusztus 19-én a Samsung okostévéken is leállítja az alkalmazását, mégpedig a 2010 és 2011 között gyártott D és E sorozatú készülékeken. Viszont van egy módja annak, hogyan nézzük tovább a Netflixet ezeken a tévéken:

Össze kell kötni a laptopunkat és a tévét egy hdmi-kábellel, vagy az is egy megoldás, ha egy másik eszközről átküldjük a képet a tévére. Tehát nem szabad félreérteni, nem a szolgáltatás szűnik meg, hanem az alkalmazás, amivel egy gombnyomás volt a tévéinken a Netflix.

promotions.hu

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.