Bankettel ünnepelte meg az elmúlt időszak eredményeit a kanizsai sakk klub

facebook megosztás

Évadzáró bankettet tartott a TUXERA Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a HEMO-ban. Az ünnepélyes vacsora mellett a közelmúltban elért eredmények díjainak átadása sem maradt el. A klub vezetősége a jövővel kapcsolatban is bizakodó, hiszen az utánpótlásnevelés Nagykanizsán évek óta magas szinten működik.

Csaknem 100 éves a kanizsai sakk története, ez idő alatt pedig rengeteg minden történt – kezdte Nádasi Tamás, a klub elnöke. Városunk mindig is nagyon erősnek számított a sportágban, immár 33 éve az élvonalban vannak játékosaink. Számos elismeréssel büszkélkedhet a klub. Idén már a 16. bajnoki címet szerezhette meg a csapat, de a közeljövő megmérettetéseire is gőzerővel készülnek a játékosok.

sakk

- Lesz egy Sakkolimpia Budapesten, ami nagyon-nagyon fontos számunkra, itt is nagyon sok játékosunk fog játszani különféle csapatokban, a női és férfi válogatottakban. Itt több csapattal is indulhatunk, és mindegyikben lesz játékosunk, sőt, a csapatkapitányok is közölünk kerülnek ki, tehát egy elég fontos esemény lesz a nagykanizsai sakkozók szempontjából is – mondta el Nádasi Tamás. 

Az eseményen részt vett Flumbort András, a sakkszövetség alelnöke is, aki egykor csapatvezető is volt Kanizsán. Hangsúlyozta, a vezetőség, valamint a tagok elhivatottságának köszönhetően országos szinten is kiemelkedőnek számít a kanizsai sakkélet. A sportág napjainkban egyre inkább növeli népszerűségét, ez az online felületeknek is köszönhető.

sakk

- A sakk egy borzasztó népszerű sportág, azonban alulreprezentált, nyilván nem egy látványsportról van szó, tehát elég nehezen eladható. Viszont látensre nagyon sokan sakkoznak. Én is rengetegszer tapasztalom azt, hogy akár felszállok egy tömegközlekedési eszközre, és azt látom, hogy valaki a mobiltelefonján éppen sakkozik, rengetegen sakkoznak online módon is a világon – tudtuk meg Flumbort Andrástól, a Magyar Sakkszövetség alelnökétől. 

A vezetőség az utánpótlással kapcsolatban sem aggódik. Egyre több oktatási intézmény kapcsolódik be a Sakkjátszótér, illetve a Sakkpalota programokba, amelynek köszönhetően a gyerekek már egészen kis korban megismerkedhetnek a sportág alapjaival. A sakk klub vezetőségével készült teljes interjúinkat megtekinthetik a Híradónk után kezdődő Napi Kanizsa című műsorunkban.

SZ.F.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.