A nők szerepe a világban – bélyegek, bankjegyek és szalvéták segítségével terelődik a hangsúly a „gyengébbik” nemre

facebook megosztás

„Cherchez la femme” – avagy Keresd a nőt! Ezt a címet viseli Gelencsér Gábor és szerzőtársa, Kalmár Anikó legújabb kiállítása, amely ma nyílt meg a Halis István Városi Könyvtárban. A cím meglehetősen beszédes, a szervezők bélyegeken, pénzeken, könyveken és egyéb relikviákon keresztül azt kívánják bemutatni: a nő ugyanolyan egyenrangú fél a társadalomban, mint a férfi.

Gelencsér Gábor és szerzőtársa nem első alkalommal szerepel egy kiállítással a bibliotékában, ezúttal tematikus kiállítással rukkoltak elő, melynek központi témája a nő – mondta el elöljáróban Czupi Gyula. Az interaktív kiállításon a könyvtár igazgatója elsősorban arról szólt, hogyan alakult a nők szerepe a világban, és hogyan kerültek egy-egy bélyeg, bankjegy vagy éppen szalvéta ikonikus alakjai.

nők

- Szerintem egy ilyen rávezetéssel kellene elindulni, hogy hogyan indulunk, milyen arányban születünk, milyen társadalmi szerepeket vállalunk, a gyerekek hol találkoznak nőkkel, milyen szerepekben, aztán ez hogy jut el odáig, hogy a tudományban, a politikában, a közéletben milyen arányban vannak a nők, és hogy ez jól van-e így – fogalmazott Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója. 

A téma – ugyanúgy, ahogy a nők – nagyon szép – mondta a kiállítás megnyitóján Gelencsér Gábor. Elmondta,  szerzőtársával, Kalmár Anikóval nem véletlenül választották ezt a témát, a gyűjtemény egy újabb szeletét bemutatva.

nők

- Az a lényege a dolognak, hogy nagyon sokáig a társadalomban másodrendű polgároknak számítottak a nők. Viszont ezzel a tárlattal azt szeretnénk igazolni, bizonyítani, hogy igenis, a nők teljesen egyenrangúak a férfiakkal minden tekintetben. Gondolok itt a politikára, a kultúrára, a művészetre. Igaz, hogy vannak még társadalmak Afrikában, Ázsiában, ahol nehéz a helyzetük, de bízunk a szebb jövőben – árulta el Gelencsér Gábor. 

Gelencsér Gábor és Kalmár Anikó kiállítása augusztus 30-ig látogatható a könyvtár második emeletén. Gábor keddenként 15 órától tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket, akik egyebek mellett Marilyn Monroe-ról készült bélyegeket, vagy Lady Diana és Farah Fawcett arcát láthatják egy-egy bankjegyen.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.