A megválasztott polgármesterek élményeikről és terveikről számoltak be a Kibeszélőben

facebook megosztás

Az én együttműködő kézfogásom ott lesz a kormány felé – hangsúlyozta Horváth Jácint, Kanizsa megválasztott polgármestere Kibeszélő című magazinunkban. Hétfőn különkiadással jelentkezett beszélgetős műsorunk, a vendégek a választásokat megnyerő polgármesterek voltak – Horváth Jácint mellett, Czirákiné Pakulár Judit Zalakaros és Kanász János Surd képviseletében. Az adás témái természetesen a vasárnapi eredmények és a jövőbeni tervek voltak.

A dél-zalai fürdővárosban izgalmas volt a választások éjszakája, hiszen lassan érkeztek az adatok, végül a 2010-óta regnáló, kormánypárti Novák Ferencet előzte meg Czirákiné Pakulár Judit, 23 szavazattal. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a választók többsége dinamikus változást akar a fürdővárosban. A zalakarosi képviselő-testület összetétele viszont a Fidesz-KDNP többségét hozta.

- Az a célom, hogy a településért dolgozzunk. Én nem kívánok a nagypolitikával foglalkozni, eddig sem foglalkoztam, ezután sem fogok. Én minden megválasztott képviselőnek felajánlom az együttműködésemet és szeretném, ha együtt tudnánk tenni azért, hogy Zalakaros előre menjen. Azt gondolom, találunk olyan célokat, feladatokat, amiket át tudunk alakítani közös célokká és megvalósítható dolgokká – árulta el Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros megválasztott polgármestere.

Surdon is éles volt a küzdelem, ugyanis Kanász János régi és megválasztott polgármesternek négy kihívója is akadt. Ennek ellenére megabiztosan állt a választásokhoz. Mint mondta, nem is kampányolt, a közösen elért eredmények miatt bízott az emberek józan gondolkodásában. Így most ötödik ciklusát kezdi meg.

polgik

- Változtatni? Tulajdonképpen eddig is megcsináltam, amit tudtam, arra törekedtem, hogy minél többet megoldjak, minél élhetőbb legyen a településünk. Ezután is ezt teszem, hogy minél több dolgot meg tudjunk oldani. Nem lesz egyszerű, de azon dolgozunk közösen majd, hogy a településünket széppé tegyük – mondta el Kanász János, Surd megválasztott polgármestere.

A Kanizsa Médiaház az önkormányzati választások napján éjszakába nyúlóan közvetítette az eredményeket, így nézőink első kézből tudhatták meg, hogy a város élén Horváth Jácint váltja Balogh Lászlót. A voksoknak köszönhetően a testületben is megmarad az ÉVE-frakció többsége. Vasárnap este a megyei napilapnak Cseresnyés Péter azt nyilatkozta: ha Horváth Jácint lesz a polgármester, bizonyíthatja azt, hogy tud eredményt produkálni a kormány nélkül. Kanizsa megválasztott polgármester szerint az országgyűlési képviselő szavai nem a kormány álláspontját tükrözik.

- Ha a kormány le akar Kanizsáról mondani, és le akar a kanizsaiakról mondani és azt gondolja a kormány – és ezt nem tudom, Cseresnyés Péter álláspontja-e vagy kormány álláspontnak tekinthető- e ez –, hogy ő nem kíván Kanizsával foglalkozni ezután, én meg remélem, hogy igen. Az én együttműködő kézfogásom ott lesz a kormány felé és mindenki felé, aki Nagykanizsáért akar dolgozni a jövőben. Ott volt eddig is. Engem Nagykanizsa polgársága választott meg polgármesternek, Nagykanizsa lakói döntöttek így. Az én dolgom az, hogy Nagykanizsát képviseljem, Nagykanizsát helyezzem mindenek elé – fogalmazott Horvát Jácint, Nagykanizsa megválasztott polgármestere.

A megválasztott polgármesterek bővebben beszéltek céljaikról és terveikről Kibeszélő című magazinunk hétfői különkiadásában, amelyet ma este 18:30-tól ismétlünk meg. Az adás a Youtube-csatornánkon is visszanézhető.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.