Újabb bronz, Kova a legjobb, Lőrincz a legeredményesebb – Évzárót tartott az FC Nagykanizsa
Átadták a harmadik helyért járó érmeket az FC Nagykanizsa játékosainak és stábtagjainak a hétfői évzáró vacsorán. Az eseményen az évad legjobbjait is megválasztották. Az együttes 61 ponttal végzett a harmadosztály dél-nyugati csoportjának dobogóján.
Az már a Fradi II. elleni meccs után biztossá vált, hogy ismét bronzérmes lesz Gombos Zsolt csapata. Ahogy a vezetőedző fogalmazott: félig teli és egyben félig üres a pohár, hiszen télen módosítani kellett célokon. A kitűzött bronz ugyan meglett, de a jövőben ennél többet szeretne elérni a piros-kékekkel.
– Újra kellett akkor gondolnunk a célokat. S akkor, a vezetőséggel együtt, a harmadik helyet céloztuk meg. Ami reálisnak tűnt, de az sem volt egyszerű dolog. Ez sikerült, ez a cél megvan, de én úgy gondolom, hogy a kanizsai labdarúgásnak nem erre van szüksége, hogy kétszer dobogósok vagyunk, kétszer harmadikak lettünk, hanem nagyobb célok kellenek – árulta el Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
A jövőt illetően nem lesz egyszerű dolga a csapatnak, hiszen az NB II-ből négy együttes is kiesett és várhatóan a Haladás is az NB III-ban fog szerepelni. Jó hír azonban, amit Lánczos Attila, a klub ügyvezetője is megerősített, hogy a városvezetés a csapat mögött áll.
– Minden tiszteletem az övüké és azt mondhatom, hogy már ebben az évben is és a jövőben is teljesen elkötelezetten megkaptuk azt a támogatást, amit kértünk a városvezetéstől, egyhangúlag. S ez a jövő évre is áll. Így szeretnénk élni ezzel a bizalommal. S meghálálni és megcsípni azt a lehetőséget, hogy esetleg majd osztályváltás lesz itt, Nagykanizsán is – fogalmazott Lánczos Attila, az FC Nagykanizsa ügyvezetője.
A harmadik helyért járó érmeket Balogh László polgármester és Horváth Jácint, az ÉVE polgármesterjelöltje közösen adták át. A szakvezetés a szezon legjobbjait is díjazta, a tavaszi időszakot nézve harmadik lett Szanyi Krisztián, második Lőrincz Bence, az első pedig Kovalovszki Máté, aki a teljes évad legjobbjának járó elismerést is kiérdemelte. A Kanizsa szerzett gólokat tekintve ugyan elmaradt a legutóbbi kiírástól, de Lőrincz Bence így is 20 találatig jutott, amivel második lett az osztály góllövőlistáján.
M-B.GY.
(Képek: Kanizsa TV)