Ezeket a zöldségeket soha ne ültesd egymás mellé

facebook megosztás

Tombol a tavasz Magyarországon, ami egyúttal azt is jelenti, hogy eljött a kertészkedés ideje. Nincs is annál jobb, mint mikor az ember a saját maga által megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztja. Ugyanakkor ültetésnél érdemes pár dologra odafigyelni, többek között arra is - amire egyébként nem sokan szoktak -, hogy mit mivel társítunk. Vannak növények, amiket kifejezetten ajánlott együtt termeszteni, és persze olyanok is, amiket jobb, ha távol tartunk egymástól.

kert

Számos előnnyel járhat, ha gondosan összeválogatjuk az egymás mellé ültetett növényeket: vonzhatják a beporzókat és elriaszthatják a kártevőket, így akár rovarriasztóként is funkcionálhatnak. Mindezek mellett még a talaj termékenységében is komoly szerepük lehet azáltal, hogy javítják a tápanyagellátást. De nemcsak ez az egyetlen nyomós ok, amiért megéri odafigyelni a társültetésre. Vegyünk egy példát: ha olyan magas növényt ültetünk, mint például a kukorica, megfelelő árnyékot tudnak nyújtani egy olyan növény számára, - mint a saláta - amelynek némi árnyék is szüksége van. Még a gyomok elnyomásában is segítségünkre lehet az, ha alaposan összeválogatott növényeket ültetünk. Most pedig nézzünk néhány példát:

Spárga

A spárgát bazsalikommal, korianderrel, kaporral, körömvirággal, oregánóval, petrezselyemmel, paprikával, zsályával, kakukkfűvel és paradicsommal ültethetjük - írja a gardeningsoul.com

Alma, sárgabarack

Az almát és a sárgabarackot érdemes a fokhagyma közelébe ültetni, hiszen segít elűzni a kártevőket, például a levéltetveket és az atkákat is. A fa gyökerei a fokhagyma által termelt ként is felszívják, így a fa jobban ellenállhat a gombának és a penésznek. A körömvirág a gyümölcsfák másik nagy kedvence, mivel vonzza a beporzókat, amelyek aztán beporozzák a gyümölcsfákat is. Ráadásul ezek a virágok segítenek elriasztani különböző kártevőket is.

Bazsalikom

A bazsalikom remek növény, amit paradicsom mellé ültethetünk, hiszen nemcsak ételekben, hanem a kertben is jól működnek együtt, a bazsalikom is segíthet elűzni a kártevőket. Ezen kívül spárga, oregánó és paprika mellé ültethetjük.

Bab

A bab jól termeszthető sárgarépa, zeller, mángold, kukorica, uborka, padlizsán, borsó, burgonya, retek és eper mellett. Ugyanakkor kerüljük a metélőhagyma, fokhagyma, póréhagyma és hagyma közelébe ültetést. A céklát és a babot sem érdemes egymás mellett termeszteni, mert akadályozhatják egymás növekedését. Céklát viszont ültethetünk káposztafélék, kukorica, fokhagyma, karalábé, póréhagyma, saláta, menta és burgonya mellé.

Sárgarépa

A sárgarépa jól társítható babbal, káposztával, metélőhagymával, póréhagymával, salátával, hagymával, paprikával, retekkel, rozmaringgal, zsályával és paradicsommal. Arra viszont figyeljünk, hogy kapor, paszternák és burgonya mellé ne kerüljön.

Cseresznye

A cseresznye ugyanúgy szereti a fokhagymát, mint az alma és a sárgabarack. A fokhagyma segít elűzni a kártevőket, például a levéltetveket és az atkákat. A fa gyökerei a fokhagyma által termelt ként is felszívják, így a fa jobban ellenáll a gombának, a penésznek. A körömvirág a cseresznyével is jól ültethető, segít a beporzók vonzásában.

Kukorica

A kukorica a bab, a répa, az uborka, a kapor, a dinnye, a petrezselyem, a borsó, a burgonya, a tök és a napraforgó „társa” is lehet. Nem szabad azonban zeller vagy paradicsom mellé ültetni.

Uborka

Az uborkát bátran ültessük spárga, bab, káposztafélék, zeller, kukorica, kapor, karalábé, saláta, hagyma, borsó és retek mellé. Nem szabad azonban burgonya vagy zsálya mellé tenni.

Fokhagyma

A fokhagyma remek társnövény a rózsáknak, segít elűzni a levéltetveket. Magas a kéntartalma, így segít megszabadulni a kártevőktől. Remek társ céklához, káposztához, zellerhez, gyümölcsfákhoz (például sárgabarack, alma és cseresznye), salátához, burgonyához, eperhez és paradicsomhoz. Ne ültessük borsó mellé.

Saláta

A salátát rukkola, cékla, káposztafélék, sárgarépa, zeller, cseresznye, uborka, kapor, fokhagyma, hagyma, retek, spenót, tök és eper mellé is ültethető.

 

A teljes cikk itt olvasható. 

agrarszektor.hu

(Kép: pixabay.com)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.