Ásó, kapa, gereblye 115. - A kertészet is művészet!

facebook megosztás

Festmények, versek és egy apró, de annál szebb kiskert díszíti Bocskor Edina mindennapjait Szabadhegyen, természetesen a család, a gyerekek mellett. Saját szavait idézve: a kertészet szenvedély és egyúttal szerelem.

A fiatal hölgy három gyermek 11, 15 és 18 éves kamasz édesanyja. Bocskor Edinával már lehetett találkozni festménykiállítás vagy verseskötet bemutató alkalmával. A kertészet is művészet – ez volt az a gondolat, ami kapcsán beszélgetni kezdtünk, de Edina másként fogalmazott.  – Hogy miért is csinálom? Miért művelem a kis kertemet? Elgondolkodtam rajta, sok mindenre megtanít. Alázat, kitartás, hit, remény és mindig a megújulás. Amikor elültetjük a kis magot, gondozzuk a növényt, aztán megpucoljuk, megfőzzük belőle az ebédet, ez teljesen más, mint amikor elénk teszik az ételt bárhol – mondta el Bocskor Edina.

Kertje ugyan nem túl nagy, de annál nagyobb szeretettel műveli és a friss zöldségek, gyümölcsök mind az asztalra kerülnek. Festményei, versei az „életigenlést” képviselik, nem véletlen az, hogy egy-egy salátában, friss retekben, vagy akár az eperben is csodát lát. – Én azt hiszem, másként látom a világot. Volt egy időszak, amikor nagyon beteg voltam. A legidősebb gyermekem születése után és amikor a gyerekeim bármit kértek, akár este 10-kor, mindent megcsináltam, mert nem voltam biztos benne, hogy holnap megcsinálhatom. Onnantól kezdve, minden reggel hálát adok, hogy süt a nap. Olyan dolgoknak örülök, amit természetesnek vesznek, pedig nagyon fontos dolgok. Megtanultam egy salátáért hálát adni, rácsodálkozni, hogy az a szál virág milyen gyönyörű. Talán ebben látom a művészetet is. Addig nem figyeltem fel apró dolgokra, amik különben csodák – árulta el a fiatal, háromgyermekes anyuka. 

Rovatunk természetesen a tanácsadásról is szól. Szezonja van például a bodzaszörpnek, amit a Szabadhegyen élő fiatalasszony sajátos módon állít elő. – Otthoni biocitrommal készítem, mert mondhatom, semmi permetezés nem kellett hozzá. A praktikám az, hogy a fagyasztóba teszem el a szörpöt, kis dobozokban. Tehát, ha kell, előtte nap kiveszem, és még tartósítószer sincs benne. Nézzük Edina receptjét: kb. 30 nagyobb bodzavirág, 2-3 nagyobb citrom felkarikázva, kb. fél kg cukor és fél liter vízből szirup készítése. Ezeket összekeverjük, majd miután átszűri, tesz bele még 4-5 nagyobb bodzavirágot és 2-3 citrom levét belefacsarva, hogy az íz intenzívebb legyen.

VINCZE Adél

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. május 23-ai számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.