A Kanizsa Rehab mérlegbeszámolója is terítéken volt a mai ülésen

facebook megosztás

Feljelentést tesz a Rehab. Zárt ajtók mögött tárgyalt a testület a gazdasági társaságok mérlegeiről. Ezek között szerepelt a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. beszámolója is. Az ott elhangzottak nem, de a döntés nyilvános. Mint ahogy a napirend előterjesztője Fodor Csaba fogalmazott: nemtelen támadások indultak egy olyan cég ellen, mely több esztendeje Zala megye top 100-as cégei közt szerepel.

Egy jól működő, tisztességesen dolgozó cégről van szó, ahol kiváló szakemberek vannak. Az ott dolgozók nagy része megváltozott munkaképességű, - nekik biztosít munkahelyet, megélhetést a Kft. – mondta a Kanizsa Médiaház Kibeszélő című műsorában Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. Mint azt hangsúlyozta: ezt a céget ócsárolja Balogh László és a Fidesz, sőt, odáig mennek, hogy különböző hatósági vizsgálatokat kezdeményeznek. Fodor szerint ennek pedig elejét kell venni.

kibeszélő

- Éppen ezért én azt a javaslatot terjesztettem elő és egészítettem ki a korábbi, írásbeli előterjesztésemet, amelyben köteleztük az ügyvezetőt, a cég ügyvezetőjét, hogy a cég jó hírnevét érintő nemtelen támadások, magatartások miatt a büntető feljelentést haladéktalanul tegye meg. Ez rendkívül fontos. Nem azért, hogy ki mit gondol a cégről, hanem azért fontos, mert ez a szabadpiacon dolgozó gazdasági társaság – amelyik kiválóan működik, ráadásul nagyon sok embernek ad munkát, nagyon sok megváltozott munkaképességűnek – az ő tisztességükkel, becsületükkel játszani, aljas politikai okok miatt nagyon nagy disznóság – fogalmazott Fodor Csaba. 

A témáról és egyéb aktuálpolitikai kérdésekről bővebben lesz szó mai Kibeszélő című műsorunkban.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.