A Fradi ellen lehet meg a bronz
Döntetlent játszott Szekszárdon az FC Nagykanizsa, így a Ferencváros második számú csapata ellen biztosíthatja be a bronzérmet. A dél-zalaiak gólját a tolnai vármegyeszékhelyen Kovalovszki Máté szerezte.
Mindent meg is tett a három pontért a Szekszárd vasárnap, a házigazda rögtön az első lehetőségét gólra váltotta. A gyors bekapott találat érezhetően megfogta a vendégeket, így a második és a harmadik helyzet is a kiesés ellen küzdő sárga-feketék előtt adódott. Gólt egyikből sem szerzett ugyan a házigazda, de érezhetően bátran játszott Mészáros István csapata.
Az első 20 perc után éledezett a Kanizsa és többet birtokolta a labdát, mint az ellenfele, de a komolyabb lehetőségek nem jöttek, leginkább bedobások és szögletek után tudott veszélyeztetni Gombos Zsolt együttese. A nem túl magas színvonalú találkozón Lőrincznek volt még egy fejese a szünet előtt, de azt Pomozi kitolta.
A második félidőre kettőt cserélt Gombos Zsolt: beállt Winkler és Hajnal. két új játékos fel is pörgette a tempót és rögtön össze is hozhatták volna az egyenlítést, de Hajnal lövése lejött egy védőről. Pár perccel később pedig Winkler lőtt, de Hajnal lemaradt a kipattanóról. A játékrész derekára azonban ismét leült a meccs, a Szekszárd 10 emberrel védekezett és úgy tűnt, ezzel nem tud mit kezdeni a Kanizsa.
Aztán a 82. percben egy bedobás utáni lövés hozta meg az áttörést.
A hátralévő 10 percben ment a győztes gólért a Kanizsa, továbbra is állított szituációk után veszélyeztettek leginkább a vendégek. A meccs utolsó momentumaként Péter Antal mentett nagyot a gólvonalról, Szabó Patrik szabadrúgása után, így maradt az 1-1.
A mérkőzés után Gombos Zsolt elmondta, az első félidő nagyon rosszul sikerült. Ugyanakkor leszögezte: a döntetlennel is a sorsunk a saját kezünkben van, a hátralévő két meccsen egyet nyerni kell, ha ez nem sikerül, nem is érdemel a csapat bronzérmet.
– Az első félidő alapján nem érdemeltük volna meg ezt az egy pontot sem. Nem tudom mi volt a srácokkal, egy-két játékosom nem volt itt fejben a mérkőzésen. A második félidőre nagyjából rendeztük a sorainkat, akkor már egy agresszív támadójátékot próbáltunk játszani, de sajnos eredménytelenül. Nagyon örültünk az egyenlítésnek, mentünk a győzelemért, de ez sajnos nem jött össze – mondta el Gombos Zsolt, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
Mészáros István elégedettebb volt, mint kanizsai kollégája. Mint mondta, a szerzett pont értékét még tovább növeli, hogy az egyik kulcsjátékosát, sérülés miatt, már a 20. percben le kellett cserélnie.
– Elégedett vagyok azzal a játékkal, amit nyújtottunk. S volt egy sajnálatos sérülés, ami után át kellett szervezni a csapatot. Nyilván azt a tempót, amit az elején diktáltunk, azt 90 percig nem tudtuk volna. Volt megfelelő meccstervünk erre a mai napra is. Azt gondolom, mindent kiadtak a fiúk, ami bennük volt. S az egy pontot mindenképpen megérdemeltük – fogalmazott Mészáros István, a Szekszárd UFC vezetőedzője.
A Kanizsa közvetlen riválisai közül a Dunaföldvár 4-0-ra kikapott a Ferencváros II-től, míg a Kaposvár az utolsó pillanatban tudta megverni a Mohácsot. Így a Kanizsa akkor lehet harmadik vasárnap, ha az Olajbányász-stadionban meg tudja verni a Ferencváros második számú együttesét. Az a találkozó 17 órakor kezdődik.
M-B.GY.
(Kép: Kanizsa TV)