Zöldítenek a kézisek a Green Gerilla támogatásával

facebook megosztás

Elkezdték a Tungsram-csarnok környezetének szépítését. A kézilabda-egyesületnél fontosnak tartják, hogy a sportolók és családtagjaik számára legyen egy olyan közösségi tér, ahol a mindennapos edzések mellett a kikapcsolódásra is van lehetőség.

Az épület felújítása mellett a környezet kialakítása is fontos, a parkosítás már elkezdődött – mondta el Farkas Tibor, a Tungsram SE Nagykanizsa elnöke. A csarnok nyugati oldal mellett található az a zöld terület, ahol a fásítást már megkezdték. Ma folytatódott az akció, a fiatal sportolók bevonásával és támogatással.

- Körülbelül 330 gyerekünk van utánpótlásban és van egy kézilabda alapítványunk is, akik dolgoznak azért, hogy ez a terület is fejlődjön. Segítenek bennünket abban is, hogy minél szebb legyen ez a környezet. Főleg a nyári időszak az, amikor edzőtáboraink vannak, olyankor nem csak bent a csarnokban tudunk feladatokat elvégezni, hanem itt kint is, és nem mindegy, hogy milyen környezetben - mondta el Farkas Tibor, a Tungsram SE Nagykanizsa elnöke. 

fa

A kézisek célkitűzését ebben a szezonban a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány is segítette, a Green Gerilla pályázaton az egyesület 180 ezer forint támogatást nyert. Mint azt Fülöp Réka, a szervezet kuratóriumi elnöke elmondta: az alapítványnak négy pályázati szakasza van egy adott esztendőben, három célterület mentén.

- Azért örülünk, hogy van egy ilyen „zöldítő” pályázati szakasz is, mivel úgy látjuk, ez az a terület, amivel talán a legkevesebb szervezet tud foglalkozni. És ezzel is próbáljuk ösztönözni azokat a civil szervezeteket, vagy közösségeket – ugye nálunk nem kell, hogy formális szervezet legyen – informális csoportok is tudnak pályázni. Próbáljuk őket ösztönözni, hogy nyugodtan adjanak be ilyen pályázatokat, mert erre van egy külön pályázati szakasz, amikor tudjuk őket támogatni – fogalmazott Fülöp Réka, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány elnöke. 

A Loco-Motiv Közösségi Alapítvány honlapját érdemes felkeresni, - hiszen mint az elhangzott: folyamatosan van lehetősége a szervezeteknek, a civileknek pályázati támogatást igényelni.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.