Szabó-Simon Bernadett természetfotói láthatók a kiskanizsai iskola galériájában

facebook megosztás

Ismét visszatért a diák az alma materbe – Szabó-Simon Bernadett már negyedszer mutatja be a fotóit a következő generációnak a kiskanizsai iskolában. A tárlat „Ellesett pillanatok” címmel, ezúttal is a természet világába kalauzolja a gyerekeket és az érdeklődőket.

A kiskanizsai általános iskola galériájában folyamatosan szerveznek kiállításokat és nem utolsó sorban helyi kötődésű alkotók kapnak bemutatkozási lehetőséget. Legyen szó festményekről vagy mint aktuálisan, pillanatfelvételekről.

fotó

- A téma adott, hiszen jövő héten a Föld napja lesz és ehhez kapcsolódóan már most, ezekben a napokban is készülünk. Az egyik ilyen téma ez a kiállítás, ami a természetfotós témakörben lesz most megnyitva. A képeken állatok láthatók, madarak, emlősök, egy-egy ellesett pillanat, ami a kiállítás címe is – fogalmazott Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatója. 

Szabó-Simon Bernadett munkássága példa értékű a gyerekek számára – tette hozzá Molnár István. A fiatal anyuka két kisgyermeket, ikreket nevel. Mint mondta, ha ritkábban is, de kijár a természetbe, - a jelenlegi tárlat az utóbbi egy év termése.

fotó

- Én nagyon nagy hálát érzek, hogy ismét megkerestek. Én ebben az iskolában tanultam és a gyermekeimet is ide szeretném íratni. Úgyhogy hatalmas nagy elismerés, hogy folyamatosan gondolnak rám. Ez azt jelenti, hogy tetszenek a fotóim – mondta el Szabó-Simon Bernadett.

Szabó-Simon Bernadett fotói május 10-ig láthatók a kiskanizsai iskola galériájában. És mint azt a Híradó megtudta: a tervek közt szerepel már egy következő, szeptemberi kiállítás létrehozása.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.