Mije fáj a magyarnak? A nyaka és a dereka biztosan

facebook megosztás

Számtalan korkép született már ezernyi megközelítésből kis hazánkról. Sokan interjúvolnak meg orvosokat, elég sok pszichológussal, társadalomkutatóval készült beszélgetést lehet elérni. A masszőrökre eddig azonban jóval kisebb figyelem hárult, pedig szó szerint is értve, az ő kezük közé kerül az ország szinte minden problémája.

Két olyan kanizsai szakemberrel beszélgettünk, akik hosszú évek óta meghatározó szereplők a szakmájukban Kanizsán. Brecknerné Págyor Mariann és Tóth Árpád is egyetértett abban, hogy a leggyakoribb probléma manapság a nyak-, hát- és a derékfájdalom. – A szakmában úgy vesszük észre, hogy nem lehet már élesen különvenni, hogy ki mit dolgozik. Egy felgyorsult élethelyzet van, ahol mindenki hajtja a munkaórákat, az anyagiakat. Így szinte mindegy, hogy a vendég milyen munkát végez, nagyon gyakori mindenkinél a hát-, derékfájdalom, valamint a lábakra jellemző dagadás – említette Marcsi.

A különféle fájdalmak felgyülemlését az is jól igazolja, hogy lényegesen többen keresik fel a masszőröket, mint ami jellemző volt mondjuk 8-10 éve. – Nagyjából 60-70 százalékkal emelkedett ez. Régen azt mondták, hogy csak az időseknek javasolják, ma már ez nem így van, nekem is van 17 éves vendégem. Sajnos elképesztően sok a gerincproblémás fiatal, régen a töredéke volt. De hasonlóan gyakori probléma a banyapúp. Ezt a telefonnyomkodás, laptopfigyelés vájta ki – tette hozzá Árpi, aki szerint a bevitt élelmiszerek rossz minőségének és a mozgás lecsökkenésének is komoly szerepe van mindebben.

Mind a ketten kiemelték azt is, hogy a lelkünk bizony kihat a testünkre, így a mentális nehézségek a becsípődésekre, az izmok fájdalmaira is nyomást gyakorolnak. – Én ezt 99 százalékra tudom mondani – folytatta Árpi. – Jómagam azok közé a masszőrök közé tartozom, akik spirituális lelkületűek. Ha valami nincs rendben a lelkedben, az kihat az egész testedre. Ezért is kell nagy hangsúlyt fektetni az őszinteségre és az énidőre. Nyilván nem mindenki teheti meg, hogy hetente jár masszőrhöz, de nem vagyunk gépek, ezt el kell fogadni, fontos a feltöltődés – hangsúlyozta.

Hasonlóan vélekedik Marcsi is. – Ez egy segítő szakma, mi terelni próbáljuk a vendégeinket. A lelki problémák előbb vagy utóbb testi tünetet fognak produkálni. Szerencsére most már egyre több egészségügyi szakember is így gondolja és nyitnak a holisztikus megoldások felé – véli a masszőr.

Az tény, hogy az emberek jelentős többségének monoton a munkája, így elég ritka, hogy valaki azért vált állást, mert fáj tőle a dereka. Mit lehet akkor tenni? A két megkérdezett szakember egybehangzó véleménye, hogy az ő szakmájuk is sajnos felhígult, így nem egyszerű jó masszőrt találni. De a minőségi masszázs mellett a mozgás, a sportolás a kulcs. – Persze tudom, hogy sokan nehezen találnak erre időt, de az is valami, ha mondjuk a munkahelyére valaki gyalog jár. Sokat tudnak segíteni a tartásjavító eszközök is, de a legfontosabb a mozgás – szögezte le Brecknerné Págyor Mariann. 

MIKÓ-BARÁTH György

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. április 3-ai számában)

Mije fáj a magyarnak? A nyaka és a dereka biztosan

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.