Már nagyon szeretnénk virágosítani – de a szakértő még türelemre int

facebook megosztás

Ahogy megérkezett a jó idő, az emberek egyre inkább keresik a virágkertészeket az árudákban és a Vásárcsarnokban is. A színes, szép növények szinte a szó szoros értelmében vonzzák a vásárlókat. De mielőtt teljesen feldíszítenénk az otthonaink környékét, nem árt egy-két jótanácsot megfogadni.

virág

Az időjárás, vagyis a tavasz – mint ahogy a köznyelv is tartja, jelenleg szeszélyes. Egyik nap nagyon meleg van, aztán hideg szél váltja fel a derűs napokat.  – A bátrabbak viszik már a virágot. Nem tömegével, én úgy látom, pár darabot mindenképpen vásárolnak, mert nagyon szeretnék díszíteni az otthonaikat. Úgy gondolom, majd húsvét után, az igazán jó idő beálltával lesz a dömping. Azt szoktam tanácsolni az embereknek, ha olyan helyre teszik a virágot, ami valamilyen szinten védett, tető alatt van vagy nem teszik ki a szél torkába, akkor nyugodtan lehet vinni. Mert mégis más a környezet, ha szép virágos. Sokat beszélgetünk erről mostanában a vásárlókkal. El szoktam mondani, figyeljék az időjárást. A fejlődésükhöz meleg kell és napfény, de semmi baj nem lesz, amíg nem jósolnak éjszakára 0 fok körüli hőmérsékletet. Akkor be kell tenni a növényt védett helyre, de csak éjszakára. Másnap reggel 8 óra körül, amikor most már megfelelő fokok vannak, munkába indulás előtt újra ki lehet tenni – tanácsolta Fekete Péter virágkertész.

A kereslet már megmutatkozik a mindennapok során, Fekete Péter tapasztalata szerint egyelőre a hagyományos növények viszik a prímet, mint például a muskátli. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a balkonnövények közül még mindig a muskátli tartása a legkönnyebb. Akkor lehet velük probléma, ha valaki úgymond „túlgondolja” a tartását. Ilyen esetekben előfordulhat a túlöntözés vagy a túlzott tápanyag- utánpótlás. A szakember szerint hagyni kell, hogy a muskátli tegye a dolgát, akkor csodaszép lesz. – Érdekes jelenség, hogy manapság egyre többen vannak azok, akik beültetve szeretnék hazavinni a növényeket, de sokan vannak, akik továbbra is maguk szeretnék végezni e tevékenységet. Persze maga az ültetés nem nagy kunszt, valóban bárki meg tudja csinálni. A lényeg ennél a fázisnál a megfelelő föld - itt fontos a ph-érték – és a tápanyag kiválasztása, valamint a tápanyag-utánpótlás rendszeressége. A szaküzletekben megkapja a vásárló az adott növényhez leginkább megfelelő földet. A tápoldatnál fel van tüntetve a rendszeresség, én azt mondom, többnyire hetente kell adagolni. Önmagában viszont kevés a tápoldatozás – ha a legkedveltebb növénynél, a muskátlinál maradunk. Az elnyílott virágokat folyamatosan le kell szedni – egyrészt terjesztik a gombabetegségeket, másrészt viszont így serkenthetjük a növényt a további virágképzésre – vélekedett a Vásárcsarnokban is jelenlévő szakember.

Az egynyári növények még nem találhatóak meg a piacon, pár hét kell még ahhoz, hogy a szezonjuk beinduljon. Viszont a különlegességek már cseperednek a fóliasátrakban – az egyik ilyen a szegfű, az úgynevezett balkonba való, futós szegfű. Illata rendkívül erős és finom, télen-nyáron hajt, egyre kedveltebb. Különlegesség még például a levendula, a varjúháj, de a törpelonc és a vaníliavirág is egyre keresettebb a szép növények iránt érdeklődők körében.

VINCZE Adél

fotó: Bodó Ákos

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. április 3-ai számában)

Ásó, kapa, gereblye 111.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.