Madárdal még van, de letermelték a Bagolai sort

facebook megosztás

A lakosságnak is megnyugtató eredményt a többszöri egyeztetés sem hozott – említette Konrád-Németh Cecília, Nagykanizsa főkertésze a Bagolai sor déli oldalán végzett munka kapcsán. Mint az az országos sajtót is bejárta, az északi részen végzett gyérítési munka nagy felháborodást váltott ki a helyi lakók körében. Nemrégiben a MÁV megbízásából a szemközti oldalon is elkészült a letermelés. 

Madárdal ugyan még hallható a Bagolai soron, de lecsupaszított terület várja az arra látogatókat. Mint azt Konrád-Németh Cecília hangsúlyozta, a hársfasor példányaiból csak a betegek lettek kivágva. Többször tettek kísérletet a visszafogottabb kivitelezésért az egyeztetéseken, de a terület a MÁV-é, ráadásul a közlekedésvédelmi okok is erősítik a szolgáltató igazát. 

– A lakosságnak is megnyugtató eredményt nem tudott hozni ez a találkozás. Az érdekeik nem egyformák, mint a miénk. Teljesen más indokai és érvei vannak a vasútnak, mint nekünk, a városlakók, a város képviseletében – fogalmazott Konrád-Németh Cecília Nagykanizsa főkertésze.

fa

A szemközti rész és a most kivágott hársok kapcsán is volt arra kísérlet, hogy a tuskókat és a csonkokat a gyökérzettel együtt szedjék ki, ezzel megkönnyítve az új növények ültetését, de ezt a vasútpart esetleges omlása miatt nem fogadta el a társaság. 

– Ennek megint ugyanaz a következménye, hogy egy darabig hagyjuk nőni, aztán mikor megint eléri azt a tömeget, azt a magasságot, ami veszélyes lehet a felsővezeték szempontjából, akkor gyakorlatilag újra az a legegyszerűbb megoldás, hogy letermeljük. Mi ez ellen kicsit tiltakozunk, próbáljuk a vasút képviselőit abba az irányba terelni, hogy egy kicsit környezetkímélőbb és lakossági szempontból is megnyugtatóbb megoldással tudjuk ezt a növényzetet fenntartani és kezelni – mondta Konrád-Németh Cecília.

A jövő kapcsán a főkertész szerint fontos cél lesz, hogy a hársfasor maradékát megtartsák. Szeretnék azt is elérni, hogy a vasútpart szélén lévő növényzetet rendszeresen kezeljék. Mint megtudtuk, a MÁV nem zárkózik el a kompromisszumos megoldásoktól, ugyanakkor a helyzetet bonyolítja, hogy a most parkolóként használt sáv is a szolgáltató tulajdona. 

M-B.GY.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.