M9-es autópálya és déli elkerülő út – Folytatja aláírásgyűjtését az ÉVE

facebook megosztás

Nem állunk meg a következő hetekben, áprilisban és májusban is folytatjuk – így fogalmazott az Éljen VárosuNk! Egyesület márciusban indított aláírásgyűjtése kapcsán vasárnap Horváth Jácint. A képviselők célja, hogy minél többen álljanak a kezdeményezés mellé, miszerint a kormány által évekkel ezelőtt megígért, de meg nem valósított M9-es autópálya Kanizsa felé tervezett szakasza és a délkeleti elkerülőút megvalósuljon.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány levette a megvalósítandó projektek listájáról a Kanizsa melletti délkeleti elkerülőt, míg az M9-es autópálya-szakasz az előzetes tervekkel ellentétben nem a várost érintve, hanem 40 kilométerrel távolabb épülne meg. Utóbbi fejlesztés a környék logisztikai lehetőségeit is bővítené Horváth Jácint szerint, ami a további fejlődést és minőségi munkahelyek megteremtését is magával hozná. A polgármesterjelölt kiemelte, két gyorsforgalmi út kereszteződése egy kisebb település határában nem éri el azt a gazdaságélénkítő hatást, mint amit egy nagyobb város számára jelentene.

– Az M9-es folyamatosan napirenden van. Itt igazából a nyomvonal a kérdés számunkra. A nyomvonal a lényeges, hogy Nagykanizsán keresztül jöjjön, ne vigyék el tőlünk 40 kilométerrel keletre. A déli elkerülőnél pedig – igen, az napirenden volt – azt megígérte Orbán Viktor 2015-ben a Modern Városok Program részeként. Először azt ígérték, hogy 2019-re megépül, utána azt ígérték, hogy 2019-re a tervek elkészülnek. Most egyik sincs még tulajdonképpen meg. Az engedélyezési tervek megvannak, a kiviteliek még a mai napig sem készültek el teljes mértékben – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE polgármesterjelöltje.

aláírásgyűjtés

Az M7-es és az M9-es autópályák csomópontjával járó gazdasági előnyök mellett, az elkerülő megépítése lényegesen javítaná a város közlekedését. Mint azt Horváth Jácint elmondta, a legfontosabb az, hogy a fejlesztés minél előbb jogerős építési engedélyt kapjon.

– Azt gondolom, hogy ez szükséges lenne Kanizsa számára. Szükséges lenne a belvárosforgalom csillapításának a szempontjából, hiszen látjuk azt, hogy a Kisfaludy úton, illetve a Zrínyi úton nyugat felől nagyon sok tehergépjármű megy át a városon, akik arra dél felé a Csengery úton szándékoznak kimenni vagy az ottani iparterületekhez járnak. Ez rendkívüli módon balesetveszélyes. Szeretnénk ezt az állapotot megszüntetni – tette hozzá Horváth Jácint.

Mintegy 5000 aláírás összegyűjtését tűzték ki célul a képviselők, és már az első hetekben több mint ezren álltak az ügy mellé. Horváth Jácint hozzátette, a kezdeményezést a következő hónapokban is folytatni fogják.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.