Költészetnapi versengést rendez a Loco-Motiv

facebook megosztás

Versvadászatra invitálja a nagykanizsaiakat a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány a magyar költészet napja alkalmából.  A nyereményjátékban résztvevők a város 11 pontján találnak egy-egy verset, amelynek címét és szerzőjét kell kitalálniuk.

A szervezők célja a kezdeményezéssel, hogy a hétköznapi emberek figyelmét is felhívják a költészetre. Egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennük, hogy április 11-ére egy versengést szervezzenek. A krétafilccel ablaküvegekre felírt verseket igyekeztek úgy összeállítani, hogy azok a magyar líra legszebbjei legyenek, a megfejtésekhez a résztvevők bármilyen segítséget igénybe vehetnek. Azoknak, akik indulni szeretnének a nyereményjátékban a 11 állomáson szelfit kell készíteniük és a Facebookon ebből az egyiket megosztaniuk, megjelölve a közösségi alapítványt.

vers

- Biztos vagyok benne, hogy kelleni fog az a technika, de szerintem pontosan ez a lényege egy magyar költészet napjának. Ha nem is ismertünk egy verset, akkor is legalább adott rá a lehetőség, hogy böngésszünk kicsit a költők és a versek között és csodálkozzunk rá egy kicsit a szépségére – mondta el Cserti Csilla, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány kuratóriumi tagja. 

A Loco-Motiv tagjai szerdán írták fel a verseket a helyszíneken. Az állomáspontok között szerepel a könyvtár, a PEN kollégiuma, valamint mobilbolt, vendéglátóegység és optika is. Cserti Csilla szerint népszerű lesz a kezdeményezés a kanizsaiak körében.

vers

- Én azt láttam, hogy ahogy feltöltöttük a Facebookra a fényképeket, hogy nagyon tetszik a város lakosságának. Gratuláltak is a kezdeményezéshez. Remélem, hogy minél többen be is járják ezt a kis útvonalat - tudtuk meg Cserti Csillától. 

A kulturális kihívás április 18-án zárul, majd a Loco-Motiv tagjai egy nappal később sorsolják ki a győztest, aki egy fülhallgatóval lesz gazdagabb, amelyet a nagykanizsai mobilbolt ajánlott fel.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.