Elsősegélynyújtó versenyen bizonyíthattak a kanizsai diákok

facebook megosztás

Tizenegy csapat részvételével zajlott ma délelőtt a Magyar Vöröskereszt területi elsősegélynyújtó versenye. A megmérettetésen szereplő diákok elméleti és gyakorlati állomáshelyeken is számot adtak a tudásukról.

Az általános iskolásoknak szóló vetélkedést ötvenkettedik alkalommal rendezték meg, az előző évekhez hasonlóan ezúttal is a nagykanizsai egyetemi kampusz volt a helyszín. Tapasztalatok szerint ezeken a versenyeken évről évre kevesebb tanuló vesz részt, idén viszont kimagasló volt az érdeklődés a diákok részéről. A kihívás során a szervezők nemcsak a gyerekek tudására, hanem az életszerű szituációkra adott reakciójukra is kíváncsiak voltak.

e.s.

- Természetesen vannak felkészültebb és profi csapataink, illetve vannak kezdő csapataink. Legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy nem azzal van a probléma, hogy a gyermekek esetleg nem tudják a feladatellátást, hanem inkább maga a stressz és a szituációtól való félelem az, ami esetleg rosszabb eredményt hoz egy-egy feladat megoldásánál – fogalmazott Goór Violetta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete véradás szervezője. 

A nyolc állomáspontot a szervezők egy külön protokoll szerint állították össze. A programban összesen három elméleti állomás szerepelt, amelyen az elsősegélynyújtással, az egészségneveléssel és a Vöröskereszt történetével kapcsolatban töltöttek ki tesztet a diákok. A gyakorlati pontok között kifejezetten nehéznek számított, amikor egyszerre több sérültet kellett ellátni, ráadásul az egyikük pánikroham hatása alatt állt.

 

 

- Ő az a pont, ami a mélypont, ha szabad kifejeznem magam így. Mivel a való életben is, hogyha valaki pánikol, az a való életben is eléggé zavaró tud lenni. Itt azért elég vegyes, mert valakik helyesen ellátják, de azért azt is eléggé bele kell számolni, hogy egy ember mínusszal kell ilyenkor dolgozni – mondta el Richter Dávid népegészségügyi ügyintéző.

A versengést az általános iskolásoknál a Bolyai-Iskola diákjai nyerték, míg a középiskolásoknál a Thúry György Technikum csapata végzett az élen és jutott be a május 29-i zalaegerszegi, vármegyei döntőbe. A versenyről bővebb összeállítást láthatnak TestTrend című magazinunk következő adásában.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.