Döntetlent ért a lelkes hajtás a megyei rangadón

facebook megosztás

A női labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 20. fordulójában az FC Nagykanizsa a ZTE FC csapatát fogadta az Olajbányász-sporttelep hátsó füvesén.

Alapvetően egész szép számú néző előtt feszülhetett egymásnak a vármegyei rangadó két résztvevő együttese, s a táblázaton 11 ponttal az – egy mérkőzéssel kevesebbet lejátszott - kanizsaiak előtt álló egerszegiek talán valamivel esélyesebbnek számítottak a nagykanizsai bajnoki találkozón. Ősszel a felek Zalaegerszegen 0-0-ra végeztek, ugyanakkor az FC Nagykanizsa az elmúlt szezonban kétszer is legyőzte a bajnokságban a Zalaegerszeget. A dél-zalai helyszínen sorra került szombati meccsen a Zete szerzett vezetést Szegedi Anita révén a 34. percben, aztán a második félidőben Németh Panna egyenlített. A mérkőzésből még volt ugyan hátra szűk 20 perc, de az eredmény már nem változott, maradt az 1-1. Játékban talán a vendégek meggyőzőbbek voltak, ugyanakkor a hazaiak lelkesedése sem volt hiábavaló, ezért egy pont lett a jutalmuk, s a 9. helyről várhatják a folytatást.

FC Nagykanizsa (9.) - ZTE FC (5.) 1-1 (0-1)

NB II Nyugati csoport női labdarúgó-mérkőzés, 20. forduló. Nagykanizsa, 120 néző. Vezette: Koronczai (Tihanyi, Piri). G.: Németh P. (72.), illetve Szegedi (34.)

P.L.

(Fotók: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.