Bejelentette az ÉVE-frakció a képviselőjelöltjeit

facebook megosztás

Bejelentette ma az ÉVE-frakció a képviselőjelöltjeit. A Medgyaszay Ház volt éttermi részében tartott tájékoztatón kiderült, a legutóbb körzetet nyert városatyák közül mindenki elindul ismét, valamint két új személy is megméretteti magát az ötpárti koalíció listáján. Mint ahogy arról múlt héten már beszámoltunk, a 2019-ben közgyűlési többséget szerző oldal polgármesterjelöltje Horváth Jácint lesz.

Hat körzetet nyert meg 5 éve az ellenzéki egység, köztük Berta Krisztián is hozta a 3-as választókerületet. A jelöltek kapcsán Horváth Jácint hangsúlyozta, könnyen és gyorsan megállapodtak, hiszen a regnáló önkormányzati képviselők közül mindenki vállalta, hogy ismét elindul. Legutóbb listán került be Gondi Zoltán és Schauta Marcell, Balogh Tünde pedig mindössze 12 vokssal kapott kevesebbet, mint a Fidesz későbbi frakcióvezetője, Szabó Szilárd. Az ő esetükben is abban bízik az Éljen VárosuNk! Egyesület, hogy ezúttal megkapják a bizalmat a 4-es, a 7-es és a 9-es körzetben.

ÉVE

– Minden esélyük megvan erre, hiszen mind Schauta Marcell, mind Gondi Zoltán nagyon sokat dolgoztak, nem csak az adott körzetért, hanem a városért is az elmúlt években, ami mindenképpen pozitívum volt. S egy jó alap arra, hogy ők egyéni képviselőként is szerepeljenek a következő ciklusban. A 4-es körzetben Balogh Tünde volt az, aki a legutóbbi időszakban, 2019-ben indult és nagyon minimális szavazatszámmal kapott ki. Én remélem, hogy ezt most meg tudja fordítani, s meg tudja nyerni ezt a körzetet. S ő is egyéni képviselőként is a hasznunkra tud lenni, ő az OKISB-ben dolgozott az elmúlt években – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE polgármesterjelöltje. 

Két, a helyi politikában új szereplőnek számító jelöltet is bemutattak a mai tájékoztatón. Peszleg Attila a 10-es, leginkább Kiskanizsát érintő körzetben méretteti meg magát. Az 1986-os születésű jelölt Kanizsán nőtt fel, majd Veszprémben végzett közgazdászként, tanult Németországban, a mesterdiplomáját pedig Kanizsán szerezte. Mint mondta, ugyan Dénes Sándor személyében egy jelentős politikai múlttal rendelkező képviselője van a városrésznek, de így is számos infrastrukturális fejlesztés van, ami nélkülözhetetlen lenne a megfelelő családi élet biztosításához.

– Nekem elsősorban az tűnt fel, hogy ahhoz képest, hogy idős emberek lakják ezt a városrészt, s most már egyre nagyobb számban fiatalok is, akik a családi életüket éppen megalapozó időszakban költöznek Kiskanizsára, nyilvánvalóan szeretnék 21. századi módon használni a lakókörnyezetüket. Gondolok elsősorban arra, hogy ha kitolom a babakocsit az udvarról, akkor legyen hova tolnom. Ezt tudjam biztonságosan tenni. S ha nagyobb gyerekeim vannak és a buszmegállóhoz kell neki mennie, hogy eljusson az iskolába, akkor az lehetőség szerint biztonságosan jusson el – mondta Peszleg Attila az ÉVE képviselőjelöltje. 

Három gyermeket nevel feleségével Miklósfán Nyeste Péter, aki 20 éve dolgozik a pályázati szektorban, jelenleg a Városfejlesztő Kft. szakembere. Jelentős szerepet vállal a Közművelődési és Városszépítő Egyesületben és szívügyének tekinti a helyi közösségi programok szervezését.

– Rengeteg rendezvényt szervezünk, büszke vagyok arra, hogy a kollégáim folyamatosan megemlítik, hogy mindig van valami nálatok Miklósfán. Nyilván ez nagyon sok munkát is jelent számunkra, de én a szabadidőmet erre áldoztam fel, hogy ezt a közösséget fejlesszem. S képviselőként is azt szeretném, hogyha ez a közösség mindent megkapna, anyagi és mindenféle erőforrást, hogy fejlődjön – tudtuk meg Nyeste Pétertől, az ÉVE képviselőjelöltjétől. 

A még nem említett körzetek az ÉVE jelöltjeit tekintve a következőképp alakulnak: Gábris Jácint az elsőben, Bodó László a kettesben, Károlyi Attila az ötösben, míg Fodor Csaba a hatosban indul. A kormánypártok polgármester- vagy képviselőjelölt-bemutatója kapcsán a Kanizsa Médiaház továbbra sem kapott meghívót, így onnan hivatalos információnk nincs.

M-B.GY.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.