1986 és 2002 között tanuló és sportoló tornászok találkoztak újra a Hevesiben

facebook megosztás

Egy estére legyünk újra egy csapat! – Több hónappal ezelőtt ezzel a felhívással kereste meg Kondor Andrea azokat a tornásztársakat és edzőket, akik 1986 és 2002 között hódoltak az akrobatikus sportág szenvedélyének a Hevesi-iskola falai között. Az intézmény egykori diákjai számos versenyen öregbítették az iskola hírnevét, az eseményen egymással évek óta nem találkozó öregdiákok vettek részt.

Januárban Kondor Andrea állt neki a szervezésnek, és mint fogalmazott: nem volt egyszerű a feladat, de a több hónapos munka eredményeként olyanok is köszöntötték egymást, akik már 35 éve nem találkoztak.

- Számomra is ismeretlen emberek vannak itt, úgy 30 százalékban. Én emlékszem rájuk, ők rám nem. Én akkor voltam a legkisebb, ők – mi úgy fogalmazunk ilyenkor, hogy kiöregedtek. De nagyon szerettem volna minél rangosabbra és minél nagyobbra ezt az eseményt. Én konkrétan végigsírtam ezt a három hónapot, minden egyes mozdulatával. Amíg meghívtuk a régi edzőket, a régi tornásztársakat – tudtuk meg Kondor Andrea fő szervezőtől. 

torna

Sósné Kutasi Margit negyed évszázadot töltött az intézmény falai közt testnevelőként, edzőként, pályája utolsó évtizedében pedig iskolaigazgatóként.

- Testnevelő tanárként mindig is szívügyem volt a sport. Ez a sportág pedig olyan eredményekkel büszkélkedhet, hogy ilyenkor az ember hátán futkos a hideg. Hogy azok a gyerekek, azok a ma már meglett felnőttek milyen szép sikereket hoztak nem csak az iskolának, nem csak a városnak, hanem az országnak is – fogalmazott Sósné Kutasi Margit.

Az egykori tornászok stílusosan az intézmény tornatermében gyűltek össze, ahol helyenként meglepődve, elérzékenyülve köszöntötték egymást, és a névsorolvasás sem maradt el.

Az iskola átadását, majd a tornaterem megépülését követően azonnal szakkörök létesültek, a tornára alapozva. Erre építkezve alakult meg a sportakrobatika-szakosztály, 1988-tól a Zalaerdő, mint szponzor karolta fel a tevékenységet. 1992-ben az intézmény elsőként kapta meg a testnevelésben és sportban kiváló iskola országos elismerést. A témával bővebben foglalkozunk későbbi Napi Kanizsa című műsorunkban.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.