Ünnepségsorozattal emlékeztek meg 1848-49 hőseiről Kanizsán

facebook megosztás

Kanizsán is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról pénteken. Március 15-én, az események 176. évfordulóján a Deák téren koszorúzással tisztelegtek a hősök előtt, majd a Medgyaszay Házban, ünnepi műsorral folytatódott a program. A napot egy több állomásból álló emlékezősétával zárták.

1848. március 15-e meghatározó mérföldköve a magyar történelemnek, a polgári forradalom és szabadságharc kitörésének dátuma. 1990 óta hivatalos nemzeti ünnepünk.

Ahogy minden évben, úgy a pénteki ünnepégen is térzenére gyülekeztek az emlékezők a Deák téren, majd a Himnusz dallamára felvonták a nemzeti lobogót.

lobogó

A 48. gyalogezred emlékművénél folytatódott az ünnepség, ahol az önkormányzat, politikai pártok, civil szervezetek és oktatási intézmények képviselői helyeztek el koszorút és hajtottak fejet a forradalom és szabadságharc elesettjeinek tiszteletére. Az emlékezés szimbólumainak zömét a közreműködő hagyományőrző huszárok vitték az emlékműhöz, azonban sértettségre hivatkozva az ÉVE-frakció koszorújának elhelyezését megtagadták.

– Ez az egyesület azt mondta, hogy nem hajlandó vinni a mi koszorúnkat. Gyűlöletből, abból a gyűlöletből, amit Cseresnyés Péter, Balogh László és a helyi Fidesz elmélyített itt sajnos a városban. Ennek a gyűlöletnek ez lett az eredménye, de mi ezt tudtuk, tehát nem volt váratlan. Nem is sértődtünk meg, nincs ebben semmi hiba. Mi egy fiatal iskolást kértünk meg, hogy vigye a mi koszorúnkat, hogy helyezze el. A fiatalság a jövő. Erről szól március 15-e. A mi koszorúnkat a fiatalság vitte, az övükét meg a múlt – fogalmazott Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

A nemzet közös emlékezet a múltról és közös terv a jövőre – ezekkel a szavakkal kezdte meg ünnepi beszédét Balogh László a Medgyaszay Házban. A polgármester kiemelte, a nemzetben megfér minden, ami ellentétes, de kiegészíti egymást. Úgy fogalmazott, a nemzet nem acsarkodás, nem egymás elleni uszítás.

emlékezés

– Nincs jobb és kerekebb emberi közösségi forma és társulás, mert lényegi alapja nem a gépsoron gyártott egyetértés és bólogatás. Nem kell ugyanazt vallanunk és hinnünk, egymást rokonainak lennünk. Nem kell ugyanúgy dalolnunk, nem kell homogén nyelven szólnunk. Nem kell egy rendből valónak születnünk. A nemzetben lehet saját hangunk, énekünk és szólamunk. Lehet saját istenünk, vágyunk és reményünk, lehet nemzetiségünk, pártunk, eszménk és saját vezérünk. Lehet mindenünk – mondta el Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 

A polgármester köszöntőjét a Mező-gimnázium diákjainak előadása követte. A program este folytatódott, akkor Kossuth mellszobránál helyeztek el koszorút, majd fáklyás emlékezősétával zárult az ünnepségsorozat.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.