U15: bronzérem a nápolyi húsvéti tornán

facebook megosztás

Négy mérkőzés, két győzelem és két vereség – ez az U15-ös fiú válogatott mérlege a háromnapos nápolyi tornán, így a srácok a harmadik helyen zártak.

sport

Klasszikus premieren és erőfelmérőn van túl az U15-ös együttes: gyakorlatilag egy nap közös felkészülés után pályafutásuk első olyan nemzetközi viadalán vettek részt a srácok, amelyen magyar válogatottként szerepeltek. Ugyanakkor nekik minden ilyen lehetőséget ki kell használniuk, hiszen ennek a korosztálynak idén nem lesz világversenye (U16-os és U18-as vb, valamint U19-es Eb jut az idei esztendőre).

Lukács Gergely szövetségi kapitány – aki segítőjével, Lehmann Istvánnal viszi ezt a korosztályt – rövid összefoglalót írt a túráról, ennél frappánsabban magunk sem foglalhattuk volna össze a történteket.

„Nagyon hasznos felkészülési tornán vagyunk túl. Ennek a korosztálynak ez volt az első lépése a nemzetközi szintéren, és mindjárt egy ilyen rangos megmérettetéssel kezdtük az utunkat. Az elmúlt időszak legfontosabb feladata a korosztály feltérképezése volt, tulajdonképpen – a tapasztalatszerzés mellett – ez a torna is ezt a célt szolgálta.

Sokat nem tudtunk együtt készülni, összesen egy napot gyakoroltunk az esemény előtt, de ehhez képest több biztató jel is volt. Jó volt látni, hol tartunk a nemzetközi mezőnyhöz képest, mi az, ami jól megy, és mi az, amiben fejlődni kell. Elkezdődhetett a csapatépítés folyamata is.

A srácok is rengeteg tapasztalatot szerezhettek, a bőrükön érezhették a különbséget a nemzetközi riválisokkal vívott mérkőzések és a hazai bajnokik között. Volt itt hátrányból megfordított, majd büntetőkkel megnyert mérkőzés, magabiztos siker, illetve szorosabb és nagyobb vereség is egyaránt. A legfontosabb, hogy jó mérkőzéseket játszottunk és sokat tanulhattunk ezekből.

A Montenegró elleni találkozó lóg kicsit ki a sorból (pénteken délelőtt a horvátokkal, este velük kellett játszanunk), de nagyon látszott a fiúkon, hogy a közel 24 órán belül lejátszott három kemény mérkőzés extrém nagy terhelés nekik. Ez még egy felnőtt csapatnak is nehéz lenne, pláne 14-15 éves fiatalembereknek. Ugyanakkor ez a meccs is hozzátartozik a tanulási fázisukhoz.

Összességében nagyon örülök, hogy itt lehettünk. A csapat az első pillanattól kezdve nagyon fegyelmezetten viselkedett a túrán. A mérkőzések mellett volt időnk egy kicsit bemenni Nápoly belvárosában is, láttuk a tengert, a spanyol negyedet, a Vezúvot és még egy pizzázás is belefért egy klasszikus olasz pizzériában.

Forrás és kép: waterpolo.hu

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.