Több tucatnyian vettek részt a húsvéti ételosztáson - frissítve!

facebook megosztás

A karácsonyi akcióhoz hasonlóan húsvéti ételosztást szervezett a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az ANOSZTRU Országos Egyesület. A kétnapos akció szombati napján mintegy 100 rászoruló kapott meleg ételt a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.

Az ünnepi időszak ételosztása több évtizedes múltra tekint vissza Nagykanizsán. Teleki László és a helyi roma önkormányzat folyamatosan igyekszik  segíteni a nélkülözőkön, és kezdeményezésük számos támogatóval bővült az évek során. A szervezésben ezúttal is több civil szervezet és városi intézmény segédkezett. Szombaton a rászorulók frissen főzött kolbászt mustárral, valamint narancsot kaptak ebédre. A közösségi ház dél és 13:30 között volt nyitva a Teleki úton.

ételosztás

– Csaknem 70-80 szék van jelenleg bent, ami telitett. Látszik az udvaron is, hogy várnak arra, hogy be tudjanak jutni. Úgy gondoljuk és az a tapasztalatunk, hogy 100 és 110 fő között vannak azok, akik eljönnek és az ételosztást igénybe veszik. Nem elsősorban az ételosztásról van szó, sokan mondják, hogy nem is az ételosztás miatt jönnek, hanem beszélgetni egy kicsit, hogy otthonosabb legyen. Van olyan nyugdíjas, aki otthon él és neki igen jó ,hogyha egy tál melegétel mellett el tud beszélni – nyilatkozta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Az étkezés előtt Heiter Róbert Gottfried plébános köszöntötte a résztvevőket és mondott asztali áldást. Az ételosztásban hagyományosan több önkormányzati képviselő is segédkezett.

A legjobb az lenne, ha az év folyamán folyamatosan tudnánk és törekszünk arra, hogy tudjunk egész évben megfelelő melegételt biztosítani azok számára, akik rászorulók, akiknek szükséges ez. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Teleki Lászlóék ebben partnereink voltak mindig is –  mondta el Horváth Jácint, az ÉVE önkormányzati képviselője.

 

- Teleki László úr felhívására jöttem én is, karácsonykor és most is. Úgy érzem, aki teheti, ilyenkor kettős ünnepek idején, annak muszáj eljönni, és segíteni az embereken, a rászorulókon – tudtuk meg Bodó Lászlótól, az ÉVE önkormányzati képviselőjétől. 

A vasárnapi menü a húsvét jegyében várta az intézménybe betérőket, az asztalok már a nyitás után foglaltak voltak. Mint ahogy Mészáros Adrienn, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója fogalmazott: szociális intézményként kötelességüknek tartják minden egyes hasonló megmozduláson a részvételt.

ételosztás

- Úgy gondolom, mindenki, aki ebben a szociális szférában dolgozik, empátiával, odafigyeléssel áll ehhez az egész helyzethez. Úgyhogy, amikor én intézményi szinten is meghirdetem ennek a szükségességét, hogy kapcsolódjunk, segítsünk, ebben soha nincs probléma, a kollégák első szóra jelentkeznek – árulta el Mészáros Adrienn, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója. 

Az ételosztás szervezői szerint szemmel láthatóan nő azok száma, akik rendelkeznek jövedelemmel, de nem tudnak abból kijönni minden hónapban. egyre több a kisnyugdíjas is ezeken az akciókon.

- Nagyon sokunknak szüksége van erre. Nagyon jól esik ez, hogy kapunk egy kis meleg ételt, kis finomságot. A nyugdíjból, amit kapok, fizetem a lakbért, fizetem a gázt, a villanyt, itt a Teleki 30-ban lakok. Nem tudnék ilyeneket venni. Örülök egy paprikás krumplinak – mondta el Görcsi Dezsőné.

A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat az ANOSZTRU Egyesülettel karöltve a jövőben is szervez hasonló akciókat, a melegétel osztás mellett élelmiszercsomagokat is rendszeresen juttatnak a rászorulóknak.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.