Sörgyár SE: Újabb jó szereplés, de az anyagi gondok miatt kérdéses a folytatás

facebook megosztás

Két győzelemmel és egy vereséggel zárta a női asztaliteniszezők Extraligájának legutóbbi játéknapját a Kanizsa Sörgyár SE első számú csapata. A BVSC csarnokában a kanizsaiak a soltvadkerti Pingpongozz Velünk SE, a Kiskunmajsai AC, valamint a Kecskeméti Spartacus ellen álltak asztalhoz. A papírformával szemben elért sikerek értékét növeli, hogy a dél-zalai gárda tartalékos összeállításban múlta felül ellenfeleit.

A szakvezetés dolgát nehezítette, hogy Vejnovic Ivana lemondta szereplését, így az egyik párharcban csak két emberrel tudtak kiállni a sörgyáriak. A soltvadkertiek elleni mérkőzéssorozat 4:3-as zalai győzelmet hozott, ekkor Radmila Tominjak hibátlan maradt és Orbán Flóra, valamint Gvozdenovic Katarina is hozta a mérkőzését, előbbi ráadásul egy ifjúsági válogatott ellenfelet múlt felül. A Kiskunmajsa ellen Tominjak szintén két sikert aratott, ám a párharc 5-2-es vereséggel zárult kanizsai szempontból. A Kecskeméttel szembeni meccsekre Végh Zsuzsanna ugrott be, aki két egyéni sikere mellett párosban sem talált legyőzőre, és mivel Tominjak szintén nyert, így 4-3 as kanizsai győzelem született. A két győzelmével a Kanizsa Sörgyár bejutott a felsőházba és a négy közé jutásért játszhat az Extraligában. A sikert beárnyékolja, hogy Jakabfi Imre egyesületi elnök tájékoztatása szerint a klub anyagi helyzete rendkívül rossznak számít, így még kérdéses, hogy tudják-e folytatni szereplésüket a legmagasabb szinten.

K.T.

(Kép: Jakabfi Imre)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.