Se Aréna, se velodrom, de mi lesz akkor a csarnok melletti területtel?

facebook megosztás

Ahogy arról már webes felületünkön olvashattak, több megkeresést kaptunk, miszerint van-e bármi célja a városvezetésnek a multifunkcionális létesítmény melletti területtel, hiszen akár parkolóként is hasznosabb lenne, mint a mostani megoldás.

aréna

A füves, most leginkább kutyasétáltatásra használt terület sorsa mondhatni kettős. Nem kell olyan sokat visszamenni az időben, hogy lássuk az első célt vele kapcsolatban. Az Aréna kapcsán kiadott kezdeti látványtervek ugyanis pontosan mutatják, hogy itt a sportlétesítmény további három épületegysége szerepelt, köztük a Nagykanizsai Teke SE számára beígért négysávos pályával. Mint azt Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese elmondta, az ügy sokban hasonlít a 19-es udvar helyzetéhez, hiszen a kormány korábban ide is fejlesztést ígért, ami ugyan nem valósult meg, de amíg erről hivatalos nyilatkozat nincs, addig a város nem használhatja az érintett részeket. – Ott sem tudunk lépni előre, annyit tehettünk, hogy ledózeroltuk és kialakítottunk egy parkolót. Sokszor megkérdeznek engem is, hogy itt miért nincs parkoló? Ez a helyzet ugyanúgy áll, fenn kell tartani a kormánynak. A csarnok az 8 milliárdból 15 milliárd forintra drágult, viszont nagyjából a kétharmada épült csak meg az eredeti elképzeléseknek. A kormány viszont nem mondja meg, hogy finanszírozza-e a további ütemet. A mellette lévő terület pedig a velodromnak van kihagyva – összegzett a frakcióvezető.

látványterv

A kerékpáros létesítmény sorsa anno hetekig meghatározta a kanizsai politikát. A 2020 januárjában a városatyák elé kerülő tanulmány 6,25 milliárd forintra lőtte be a kivitelezés összegét. A fejlesztés sorsáról 2022 nyarán egy Bodó Lászlónak küldött polgármesteri válaszban tett utalást Balogh László, miszerint az ÉVE-frakció hátráltatása miatt nem épül meg a velodrom. A 2020 januári ülést, amin a végső döntés született, így összegezte az ellenzékiséggel aligha vádolható MTI: „Az ÉVE frakciója már hónapokkal korábban megvalósíthatósági tanulmányt és a fenntartásra vonatkozó számításokat kért a döntéshez, képviselőik a mostani vitában is azt emelték ki, hogy csak akkor lehet ezt a létesítményt megépíteni, ha gazdaságosan fenntartható a működtetése…A vitát azzal zárták le, hogy egy módosítás szerint az állami beruházásban épülő kerékpáros csarnok kivitelezési és üzleti terve csak a nagykanizsai közgyűlés jóváhagyásával készülhet el, így 12 támogató és három tartózkodó szavazattal döntöttek arról, hogy hozzájárulnak a velodrom nagykanizsai megépítéséhez.”

Azóta aztán kiderült, hogy nem csak Kanizsán, hanem a másik vidéki helyszínen, Debrecenben sem készül el pályakerékpáros létesítmény. Ugyanakkor azt Horváth Jácint hangsúlyozta, erről ők nem kaptak hivatalos levelet vagy ha jött is, Balogh László azt nem mutatta meg. Mindezek, tehát a kormány és/vagy a Magyar Kerékpáros Szövetség hivatalos válasza, nélkül pedig nem tudnak érdemben tervezni sem erre a területre.

MIKÓ-BARÁTH György

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. március 6-ai számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.