Pergő dialógusokkal és slágerekkel tarkított darab a HSMK-ban

facebook megosztás

Fordulatos zenés komédiát mutattak be szombaton este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. „Az ördög nem alszik” című darabot a Pesti Művész Színház állította színpadra Straub Dezső rendezésében.

A cselekmény középpontjában egy idős gróf áll, aki szeretné, ha unokája összeházasodna az általa kiválasztott férfival, ezért végrendeletében megparancsolja nekik, hogy egy hónapig kötelesek együtt élni, ám a két fiatal ki nem állhatja egymást. A Vaszary Gábor által írt darabot évtizedek óta sikeresen játsszák a magyar színházak és a Pesti Művész Színházban is hamar megtalálta a közönségét. A férfi örököst alakító Egyházi Gézának hamar megtetszett a szerepe, mert közelebb állnak hozzá a zenés darabok és a bonviván-jellegű karakterek. A színész szerint a siker titka, hogy a fordulatos történet tele van humorral.  

- Egy nagyon mókás történet, szellemjárástól elkezdve vénemberek morgolódásán át, egy egymást nagyon utáló férfi és nő kibéküléséig és szerelembe fordulásáig minden van benne. Nem is rövid, de az a tapasztalatom, hogy végig bírják a nézők, mert egy fordulatos és klassz darab – tudtuk meg Egyházi Géza színésztől. 

hsmk

A Pesti Művész Színház darabjaiban a szereplőgárda nagy része megegyezik, így a tagok egy összeszokott utazó társulatot alkotnak. A színészek szerint ez is az előadásaik egyik sikerének titka.

- Maga a színház egy több évtizedes múltra tekint vissza, én ehhez képest viszonylag friss vagyok itt a magam 8 évével, viszont már amikor megérkeztünk, akkor is nagyon elfogadó és befogadó volt maga a társulat. Igyekeztünk is később csatlakozottként szerves részeivé válni, a kémia köztünk elengedhetetlen akár női partnerrel, akár férfi partnerrel lehet venni, hiszen fontos, hogy jól tudjunk együttműködni – mondta el Czető Roland színész.

Az előadásban több Szenes Iván és Fényes Szabolcs melódia is felcsendült, fokozva a közönség jó hangulatát.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.