Nőnap – már megint

Elmúltak már azok az évek, amikor hóvirágárusok sora kínálta az apró kis csokrokat a járdák mellett március nyolcadik napjának közeledtével. Az idősebbek még emlékezhetnek a zöld levélbe tekert, szusihoz hasonló tömör virágokra. Ez már megszűnt, egy ilyen 10-12 szálból álló csokor most már akár 100-120 ezer forintba is kerülhet annak, aki letépi az erdők aljának télbúcsúztató díszét.

Még javában a szocializmust építették a felnőttek, amikor még gyerekként számolgattuk, hogy hány lány van az osztályban és persze a tanárnéni, aki nem maradhatott ki a sorból. Már akkor tudtuk, hogy a kis fehér csokrok jelentősége egészen más, mint ahogy akkoriban a híradó este bemondta. Akkor mindig meghallgathattuk, hogy 1857-ben ezen a napon emberibb munkakörülményekért és magasabb fizetésért tüntettek textilmunkás nők New Yorkban. Magyarországon 1913-ban az Országos Nőszervező Bizottság osztott röplapokat ezen a napon. Rákosit már nem emlegették az én gyerekkoromban, de Kádár János ilyenkor mindig megjelent valahol. Ez persze gyerekként nem igazán érdekelt, sokkal jobban izgatott, hogy az éppen aktuálisan legszebb csokrot a legszebb lány kapja az osztályból. Persze nem kézből kézbe, hanem a padjára téve… A többi közé. Aztán titokban vártuk a sikert, hogy végre észrevesz a legszebb lány, de hát ez nem igazán történt meg, mert a többi legszebb lánnyal vihogtak inkább és titkos dolgokat beszéltek meg úgy, hogy azt fiúk nem hallhatták. Persze, hogy a következő évben másik padra tette az ember ilyenkor a virágot, mert akkor már más volt a legszebb lány ugyanabban az osztályban.

Sokat változott azóta a világ! Este a Híradók nem emlegetik sem Clara Zetkint, sem Kádár Jánost, de még az 1857-es New York-i eseményeket sem. Ahogy ebben az elférfiasult világban csak kevés szó esik arról, hogy a nőket még mindig előre kell engedni az ajtóban, de előbb kell belépni a vendéglőbe, mert – mi pasik – így tudjuk őket megóvni.

Nőnap – már megint, már nem a szocializmust építik a felnőttek. Most nehéz lenne meghatározni, hogy mit is építünk. Már mi vagyunk a felnőttek, túl vagyunk már pár nőnapon és oda jutottunk, hogy nem tudjuk, mit építünk. Ha egyáltalán épül és szépül kis világunk és nem éppen romboljuk azt. Remény azonban még mindig van. Március 8-a minden évben van és ha más nem, de legalább a nőnap helye nem változik. Így még ha másképp is, mint 1913-ban, a nők egy napra a figyelem középpontjába kerülnek. Pasik mászkálnak virágokkal, bonbonokkal az utcán. A nagyok már nem visznek hóvirágot, mert tilos, de igyekeznek nem elfelejteni a körülöttük levő nőket. Ha másért nem is, de ezért a figyelemért talán mindenki örül ennek a napnak. Mert hát ez az első tavaszi ünnep és a tavaszt mindenki várja.

Mindezek után lányok és asszonyok, engedjék meg, hogy köszöntsem önöket azzal, hogy érezzék jól magukat ezen a napon, ahogy tegyék ezt a következő nőnapig minden nap!

TAR Mihály

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. március 6-ai számában)