Mondd, te kit választanál!

facebook megosztás

„Valakinek holnap le kell mondani hivataláról, mondd te kit választanál!” – Emlékezetes sorok ezek Szörényi-Bródy- Boldizsár István a király című rockoperájából, melyek aktualitása a június 9-i választások napjának közeledtével fokozatosan erősödik. A felszólításra azonban Nagykanizsán még nem lehet válaszolni, mert hivatalosan még senki sem jelentette be jelöltjeinek névsorát, így csak sejtetések vannak. Az Éljen VárosuNK Egyesület (ÉVE) esetében túl nagy meglepetésre nem kell majd számítani. Várhatóan a „győztes csapat összeállításán ne változtass” elv mentén kerülnek majd ki a jelöltek. Horváth Jácint polgármester-jelöltségét már több szervezet is támogatta így meglepő lenne, ha az ellenzéki koalíció mást nevezne meg jelöltjének. A kiszivárgott hírek szerint már a képviselőjelöltek névsora is megvan, jöhet a bejelentés!

Sokkal kevésbé tűnik egyértelműnek a Nagykanizsán 2019 ősze óta kisebbségbe és így sértettségbe került kormánypárti csoport helyzete. Belső információk szerint Sopronból, a Fidesz régió igazgatójának köreiből mozgatják a szálakat. Ez a mozgatás azonban nem igazán tetszik a párton belül Balogh László regnáló polgármester újraindítását nem támogató körnek. Indítottak is közvélemény-kutatásokat, így amolyan tévés vetélkedőkhöz hasonló módon telefonos segítséggel próbáltak a kérdésen túljutni. Úgy tűnik azonban, hogy ez egyelőre nem sikerült. Az biztos, hogy Balogh László rákapcsolt. Influenszereket megszégyenítő módon próbálja kivenni részét a virtuális világban élők mindennapjaiból. Az, hogy ezeket a kissé hebehurgyára sikeredett alkotásokat ki veszi komolyan, nem lehet tudni. Ahogy azt sem, hogy a városi fideszhez köthető, a szennylapok alját is alulról súroló facebookos szatelitoldalakon zajló gyalázkodásokat, magyarázkodásokat ki tudja a hihető kategóriába sorolni. Az azonban jól látszik, hogy a kampány hivatalos kezdete előtt tesztelgetik, hogy meddig mehetnek el. Az is jól látszik, hogy a célba vett személyek jogai, becsülete, magánélethez való joga számukra nem szent. Lelkük (ha van nekik) rajta!  

TAR Mihály

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. március 20-ai számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.