Horváth Jácint: A polgármester tervezete a bosszú költségvetése volt

facebook megosztás

Az nem lehet a városlakók érdeke, hogy feleannyiszor nyírják a füvet vagy vigyék el a szemet. És az sem lehet a kanizsaiak érdeke, hogy szeptember 1-től bezárják az Uszodát és a Kanizsa Arénát – hangsúlyozta Horváth Jácint a hétfői közgyűlésen. Az ülés fő pontja a város költségvetési tárgyalása volt, amelyben Balogh László tervezete, több jelentős átcsoportosítás mellett, a parkgondozásra szánt pénzt 128 millióval csökkentette volna, az Aréna támogatását pedig 45 millióval. Végül az ÉVE több módosítójával fogadták el a büdzsét.

Mintegy 2 órát tárgyaltak a városatyák a 2024-es költségvetésről. Balogh László tervezete több városi céget is negatívan érintett volna, hiszen a Via Kanizsa összesen 556 millióval kapott volna kevesebbet, a Rehab 25 millióval, az Uszoda 61-el, a Médiaház pedig 109-el. Mindezt a polgármester szerint az indokolta, hogy ők a kanizsaiak érdekeit nézik, nem a cégekét.

- Szerintem a fejlesztéseknek örüljünk együtt. Mondhatnám azt is, hogy Nagykanizsa többet érdemel, egységet érdemel. Önöknél a cégek a prioritás, nálunk nem a cégek. Persze, ha azt mondom, hogy nekik a városlakosság a prioritás, akkor biztos egyből belekötnek, de én meg tisztelettel, ezt hangoztatom – mondta el Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 

kgy

Mint azt az ülés után Horváth Jácint hangsúlyozta: ez az érvelés önmagában egy ellentmondás, hiszen a cégek támogatásának megnyirbálása miatt kanizsai emberek veszítették volna el a munkahelyüket, ráadásul olyan szolgáltatások ellátását, mint a fűnyírás vagy az útkarbantartás, lehetetlen helyzetbe hozta volna a polgármester javaslata.

–  Ha ezt a költségvetés így ma elfogadjuk, akkor a tavalyinál körülbelül egyharmadával kevesebbszer tudják nyírni a füvet a városban. Ha ezt a költségvetést elfogadtuk volna, amit Balogh László beterjesztett, akkor sokkal kevesebb emberrel tudták volna az utcákat takarítani. Ez emberek elbocsájtásával járt volna. Emberek elbocsájtásával járt volna a Rehabnál is, de megszüntette volna teljesen a Médiaházat és a Városfejlesztő Kft-t is, így innen is emberek kerültek volna az utcára. De mindezek mellett, ha ezt a költségvetést elfogadtuk volna, ősztől be lehetne zárni az Arénát és az uszodát – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

A Médiaház kapcsán külön vitáztak a felek. Balogh László Fodor Csabának tett válaszában ÉVE-szócsőnek nevezte cégünket. A polgármester által javasolt 30 millió helyett, végül 160 lett a Médiaház támogatása. Ez Szabó Szilárd szerint a kampányról szól és semmilyen fejlődés nem indokolja sem ezt az emelést, sem a korábbi években a helyi médiára elköltött milliókat.

– Semmivel sem emelkedett a színvonal, hogy finoman fogalmazzak. S az elmúlt évek 120, 130, 139 millió forintját nézem, ez közel 500 millió forint, bocsánat, 400. Most 160 millió forinttal ez meg lenne toldva, hát…Tudom, s most én is valamennyire a részese vagyok, hogy jönnek a választások és a politikai hercehurca, bizonyára ezért kellett 160 millióra megemelni - mondta Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője. 

Érdekesség, hogy a Médiaház a Covid előtti években nem sokkal kevesebből gazdálkodhatott, mint a most sokallt büdzsé, hiszen a 2018-as év teljes bevétele 151 millió forint volt. A költségvétést a módosítók után az ÉVE szavazataival fogadták el, ugyanakkor Szabó Szilárd, a Fidesz-frakcióból egyedül, nem nyomott nemet, hanem tartózkodott. 

kgy

A közgyűlés szintén vitás pontja volt a területrendezési változtatásokról szóló döntés, pontosabban a Kossuth tér leendő parkolója. A Fidesz-frakció részéről többen a lehetséges fakivágások miatt, valamint a főépítészi véleményre alapozva kritizálták a tervet. Utóbbi például olyan kifogással is él, hogy az a terület most pihenésre és testedzésre is szolgál. Fodor Csaba szerint a kormánypárti kritikák abból fakadnak, hogy a képviselőik nem vettek részt a ponthoz kapcsolódó bizottsági ülésen.

– Elmondtuk, hogy mi az elvárásunk, elképzelésünk. Hogy aztán azt meg lehet-e úgy tervezni, rajzolni, hogy megfeleljen a különböző szabványoknak a parkolókiépítés szempontjából, közlekedési, közlekedés biztonsági szempontból, s minden más előírásnak, azt mi nem tudjuk, nem vagyunk szakemberek. De abban igen, hogy azt mondtuk, szeretnénk, ha ezen a területen fakivágás nem történne, ha mégis kell, csak nagyon minimális mértékben, úgy tervezzék meg. S úgy tervezzék meg, hogy lehetőség szerint ezt ne egyszerre, hanem szakaszolva lehessen megvalósítani – tudtuk meg Fodor Csabától, az ÉVE frakcióvezetőjétől. 

Márciusban soros ülést is tartanak a frakciók. Az időpont azonban még kérdéses, az biztos, hogy a húsvétot megelőző nagyhéten ül össze a testület.

M-B.GY.

(Képek: Kanizsa TV)

 

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.