Háttérbe szorult a vallás? - Nagy Vendel plébános szerint Kanizsán nem

facebook megosztás

Továbbra is meghatározó szerepet játszik a vallás az emberek hétköznapjaiban. Nagy Vendel plébános szerint ugyan megfigyelhető, hogy a gyerekek a bérmálás után elfordulnak az egyháztól, azonban ez csak egy átmeneti állapot, hiszen családalapítás után sokan visszatérnek. A böjti időszakban pedig sokakban felértékelődik a hit fontossága.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A böjti időszakban az tapasztalható, hogy jóval többen látogatnak el a templomokba, mint az év többi részében. Nem veszett ki az emberekből még az ünnepekre való felkészülés – fogalmazott Nagy Vendel plébános. Mint mondta, a böjt és a bűnbánat mellett a keresztút is fontos a hívők számára.

vallás

– Készítettünk egy keresztet, körülbelül 150 cm magas, amit az ember a vállára vesz és elbír. Előszeretettel hordozta mindenki, nem csak férfiak, nők, még diákok is voltak a keresztúton és mindenki vinni akarta. Volt olyan, hogy tolókocsis nénike is vitte, hogy a kocsijára is tegyük fel és ő is részesülni akar belőle. Én azt mondom, hogy az emberekben benne van a vágy, hogy kiengesztelődjenek az Istennel, és amit elrontottak a bűnnel, azt valamiképpen helyrehozni – mondta el Nagy Vendel, a Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa. 

A bérmálás és a konfirmáció egy fontos mérföldkő a gyerekek életében. Többen vannak, akik utána ritkábban vagy egyáltalán nem járnak templomba. Makoviczky Gyula evangélikus lelkész szerint nem új jelenség az, hogy kevesebb fiatal gyakorolja a vallást.

vallás

–  Ha magam elé látom itt a vasárnapi gyülekezetünket, ahol az átlagéletkor 60 év fölött van, az nem azt jelenti, hogy kifelé halad a vallás az életünkből és akkor van még egy jó 30 éve a vallásnak és megürülnek a széksorok – bár nyilván van ilyen forgatókönyv is és azért ezt vegyük komolyan. Hanem azt jelenti, hogy ez a korosztály az, amelyik sokat foglalkozik ezzel és a kérdéseire, az élet nagy kérdéseire keresi a választ – tudtuk meg Makoviczky Gyula evangélikus lelkésztől. 

A gyerekek számára a legfontosabb Makoviczky Gyula szerint a családi példa. Úgy fogalmazott, ha egy fiatal elhárítja magától ezeket a kérdéseket, az élet során maguk a kérdések vehetnek elő bennünket és terelhetnek az Isten közelébe.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.