Győzött a kanizsai asztalitenisz-együttes, így az első helyről várhatják a folytatást

facebook megosztás

13:5-re múlta felül a Kanizsa Sörgyár SE a Honvéd Szondi György SE asztalitenisz-együttesét vasárnap az NB II-es bajnokság 13. fordulójában. Ezzel a győzelemmel a dél-zalaiak a tabella első helyén várhatják a folytatást.

A 13. mérkőzését vívta a Kanizsa Sörgyár SE az NB II-es bajnokságban vasárnap. Az ellenfél az a Honvéd Szondi György SE volt, amelyik gárda ősszel egyedüli együttesként le tudta győzni a kanizsai csapatot. Az eddigi mérkőzések kedvezően alakultak a dél-zalaiak számára, azonban az élmezőnyben így is szoros küzdelem zajlik. Jakabfi Imre elnök hangsúlyozta, jól indult a mérkőzés, azonban a végeredmény a szezon kimenetelét is meghatározhatja, hiszen a cél továbbra is a bajnoki cím megszerzése.

– Az eredmények úgy alakultak, hogy a velünk azonos pontszámmal álló Beremend kikapott Dunaújvárosban. Három ponttal el tudnánk lépni tőlünk és ez egy nagy lépés lenne a bajnokság megnyeréséhez, de nekünk mindenképpen itt vagy egy döntetlen, vagy egy győzelem kellene ehhez – mondta Jakabfi Imre, a Kanizsa Sörgyár SE elnöke. 

pingpong

Zborai Gyula három győzelemmel segítette a csapatát. Szerinte a bajnokság két legjobbja mérkőzött meg vasárnap, az őszi vereség fényében pedig felértékelődött a győzelem fontossága.

– Sajnos Fehérváron kikaptunk ettől a csapattól 13-5-re. Igaz, ott én nem játszottam, de nem jelent semmit, mert ha játszok, akkor sem tudtuk volna megverni, legfeljebb szorosabb lett volna. Most szeretnénk visszavágni nekik. Egész héten edzettünk, tehát kedd, szerda, csütörtök, pénteken erre a meccsre készültünk, hogy próbáljunk meg visszavágni nekik – mondta el Zborai Gyula, a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezője. 

A kanizsai együttes legközelebb április 6-án a Beremenddel találkozik idegenben, míg itthon április 27-én fogadja a Mohácsi TE-t.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.