Egy régi hagyomány jegyében – Babamamabörzét tartottak Miklósfán

facebook megosztás

Babamamabörzét tartottak a hétvégén Miklósfán. A szombati esemény a harmadik ilyen program volt a Mindenki Házában. Az elsőt tavaly nyáron szervezték meg és minden alkalommal egyre nagyobb az érdeklődés a helyiek körében.

Már hagyománynak számít a babamamabörze a Mindenki Házában, ahol az eladók a kinőtt, de még használható gyerekruhákat kínálták eladásra. Pintér-Tuboly Kinga elmondta, egy régi hagyományt igyekeznek újjáéleszteni a programmal.

– Régen nem volt már Kanizsán bababörze és megpróbáltuk, hogy fölelevenítsük ezt a régen jól működő rendezvényt, illetve tudjuk azt, hogy egyre drágábbak a gyerekruhák. Szerintem nagyon sokan vevők arra, hogy nem feltétlenül kell mindenből újat venni, hiszen ezeket a pici ruhákat nem lehet elnyúzni, elmosni sem, mert annyira hamar kinövik. Nagyon jó lehetőség arra, hogy sokkal kedvezőbb áron jussanak hozzá ruhákhoz, cipőkhöz, akár játékokhoz a szülők – mondta el Pintér-Tuboly Kinga, a Mindenki Háza vezetője. 

börze

Eleinte csak a helyiek látogattak el a börzére, később azonban már a környékbeli településekről is sokan érkeztek, eladók és vevők egyaránt. Az áruk között az újszülöttől egészen a kiskamaszig minden gyerek számára válogathattak a szülők.

– Igazából pozitív volt eddig minden, amit visszajelzésként kaptunk. A vevői oldalról is, hogy egész jó a választék, az eladók sem panaszkodnak. Ők is elégedetten szoktak általában távozni, úgyhogy nem tapasztaltunk negatívat eddig – tudtuk meg a Mindenki Házának vezetőjétől.

Pintér Tuboly Kinga hozzátette, a nagy érdeklődés miatt a közeljövőben ismét szeretnének babamamabörzét szervezni a Mindenki Házában.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.