Egy első regényes szerző mutatkozott be a kanizsai bibliotékában
Doma Péter fiatal, első kötetes regényíró volt a vendége a Halis István Városi Könyvtárnak. A Szvitlána krédója című kötet a 20. században zajlik, - a II. világháború utolsó napjaiban kezdődik és a 2010-es évek közepéig tart. Az író-olvasó találkozón sok háttér-információt kaptak az érdeklődők.
A Halis István Városi Könyvtár előszeretettel ad helyet minden hasonló rendezvénynek – író-olvasó találkozónak, szárnyait bontogató szerzők bemutatójának. Ilyen alkotó Doma Péter is – mondta el Benke Dániel könyvtáros.
- Egy nagyon izgalmas regénnyel állt elő első körben, hiszen maga a regény egy történelmi regény. Miközben van egy olyan vonulata, hogy a hit, a vallás, hogyan kísérte át a 20. század történelmét. Tehát ez egy nagyon izgalmas lélekregénynek vagy akár fejlődésregénynek is mondhatnánk – tudtuk meg Benke Dánieltől, a alis István Városi Könyvtár könyvtárosától.
A szerző úgy fogalmazott: valóban ez az első megjelent regénye, de készülőben van a többi. Gondolatai vannak a világról és semmiképpen nem szeretné elmulasztani azt, hogy mindennek hangot ne adjon, vagyis lenyomatot ne hagyjon maga után.
- ’44 végén kezdődik a történet, a háború éppen véget ért, de betört a vörös hadsereg Kárpátaljára már korábban. És a fő hősnő körül már elfogyott a levegő, hogy úgy mondjam. Egy pap barátja, egy atyai jóbarátja megszervezi, hogy hogyan tud Magyarországra szökni, akkor még nem szigorúan őrzött határon. Ez kalandos történetek között akkor meg is valósul. És egy közelebbről meg nem nevezett nyírségi településre kerül, gyakorlatilag kegyelemkenyéren él egy papnál, de természetesen szorgalmasan dolgozik a mezőgazdaságban. Közben beköszönt a kommunizmus, rengeteg ármánykodás történik, ennek ellentéteként magánéleti apró örömök – feleség lesz, anya lesz, boldog lesz – mindenkinek a jó barátja lesz az önzetlensége miatt – de azt nem kell bemutatni, a politika miként zajlott – fogalmazott Doma Péter, a Szvitlána krédója szerzője.
A szerző kötete megtalálható, kölcsönözhető a kanizsai könyvtárban.
V.A.
(Kép: Kanizsa TV)