Az intézmény iránt érdeklődő leendő elsősöket várták Kiskanizsán

facebook megosztás

Idén is megtartotta iskolanyitogató programját a Kiskanizsai Általános Iskola. A szombat délelőtti programon az érdeklődő szülők az intézmény szakmai programjáról kaphattak tájékoztatást, míg a gyerekek játékos foglalkozások segítségével tekinthettek bele az iskolai életbe.

Minden évben fontosnak tartjuk, hogy megfelelő tájékoztatással szolgáljunk a szülőknek és gyermekeiknek – árulta el az intézmény vezetője. Ilyenkor igyekeznek az iskola pozitívumait, például a családias hangulatot, a kis osztálylétszámokat, valamint az iskola körüli nagy zöldterületet hangsúlyozni. A délelőttön megjelentek a húsvéti ünnepkör motívumai is, valamint bemutatták a Sakkpalota programot, amely az iskola számos színterén megjelenik a mindennapokban.

kiskanizsa

- A gyerekeknek szerveztünk egy olyan programot, ami egy kicsit sportos, egy kicsit az iskola hagyományaira épülő Sakkpalota programot mutatja be, hiszen referencia iskola vagyunk, erre nagyon büszkék vagyunk. Egy kicsit a húsvéttal is foglalkozunk, kézműves foglalkozások is lesznek, hiszen egy hét múlva már húsvét lesz. A szülőknek szeretnénk megmutatni az intézményünket, iskolánkat, az osztálytermeket, kérdésekre válaszolunk, hiszen vannak olyanok is, akik már jobban ismernek minket, mert kiskanizsaiak, de vannak nyilván a környező falvakból és Kanizsáról is érkező érdeklődők is az iskolánkba – mondta el Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola intézményvezetője. 

Ezeken az alkalmakon az egyik legfontosabb, hogy a leendő elsős tanítókkal is megismerkedhetnek a nagycsoportosok. Vild Renáta, jövőbeli elsős tanító elmondta, sokan jönnek át a kiskanizsai óvodából, így könnyebb a beilleszkedés, de minden újdonsült diáknak igyekeznek egy olyan játékos, befogadó közeget biztosítani, ami egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az iskolai mindennapokban való beszokást.

- Igyekszünk nagyon játékosan, főleg a szeptemberi hónapokban nagyon játékosan lekötni a gyerekeket, és nem 45 perces időintervallumban gondolkodunk, hanem 20 percenként szüneteket tartunk. Ebéd után van lehetőség pihenésre, mese olvasásra, mese nézésre, így próbáljuk őket beszoktatni a nagybetűs iskola világába – tudtuk meg Vild Renátától. 

kiskanizsa

Kovács Réka kislányával együtt érkezett a programra. Úgy véli, az intézmény számos olyan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amelyek miatt kiemelkedőnek számít a városban.

- Több szempontot is mérlegeltünk a párommal. Az első szempont az volt, hogy mivel itt kezdtük el az óvodát Kiskanizsán, és nekünk nagyon tetszett ez a nyugodt környezet, illetve az iskola nagyon sok zöld területtel rendelkezik, így ez fontos szempont volt, illetve, hogy nagyon biztonságos környezetben van, mivel nincs itt akkora forgalom, és ugye pici korban már kezdjük a gyermekeket tanítani önállósodni, illetve iskolába egyedül járni – fogalmazott Kovács Réka. 

Az eseményen egy interaktív, zenés bemutatóval is készültek a diákok és tanáraik, ezzel is megemlékezve az intézmény egykori, zenei általános iskola-mivoltát.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.