Az Év beporzói 2024-ben a boglárkalepkék

facebook megosztás

A boglárkalepkefélék Magyarországon gyakoriak.

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által meghirdetett, az Év beporzói 2024 szavazáson 1141-en vettek részt. A szavazatok 52,4%-ával a boglárkalepkék végeztek az első helyen, a pillangók és a fehérlepkék előtt, írta portálján a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület.

A 2024. évi versenyben a valódi nappali lepkék közül választottunk ki három kisebb csoportot. A hazai mintegy 3500 lepkefajból csak 170 körüli a nappaliak száma – részletezték.

Pödörnyelvük segítségével – melyet általában a laprugóhoz hasonlóan feltekerve, “pödörve” tartanak és csak a táplálkozáskor nyújtanak ki – olyan virágok nektárjához is hozzáférnek, melyekhez más beporzó rovarok nem. Vannak köztük válogatósak, és vannak, amelyek többféle, vagy sok növényfaj virágját látogatják. Ugyanez érvényes a hernyóikra is, csak ők a zöld leveleket, hajtásokat fogyasztják.

Sok színpompás, látványos fajuk van, pedig a szárnyuk színtelen. A csodálatos színek a szárnyakat tetőzsindelyszerűen borító apró pikkelyek optikai tulajdonságaiból fakadnak. A pigment tartalmú pikkelyek a fehér fény bizonyos színű összetevőit visszaverik, ezt a színt látjuk mi. Más pikkelyek finomszerkezete fényinterferenciát okoz, így látszódik a fémesen csillogó szín. A különböző pikkelyek elhelyezkedése adja ki a szárny mintázatát. Különlegességük, hogy ők látják a piros színt is, ellentétben a legtöbb beporzóval, köztük a méhekkel.

Boglárkalepkék

A sarkvidékek kivételével valamennyi kontinensen megtalálható boglárkalepkefélék Magyarországon is gyakoriak. A hazai fajok többsége kék színéről ismerhető fel. Már a nevük is árulkodó: ezüstkék boglárka, égszínkék boglárka, tintakék boglárka, palakék ékesboglárka, ibolyás boglárka stb.

Leggyakrabban a hímek szárnyának a felszíne kék, a nőstényeké barna. A szárnyak fonákán változatos, színes mintázat van. Vannak köztük olyanok is – például a szerecsenboglárkák, a tűzlepkék –, melyek egészen más színűek. Az élénk színek alapján párválasztáskor a lepke repülés közben is felismeri fajtársait, versenytársait.

A boglárkalepkék egyes fajainak hernyója hangyabolyban (a hangyafészekben, a hangyakolónia tagjai által táplálva) fejlődik, másokat hangyák kísérnek éjszakai táplálkozási útjaikon. A hernyó a hangyákéhoz hasonló illatával tévesztheti meg őket. Egyes hernyók és gazdahangyáik ciripelőszerve hasonló felépítésű, így a feltételezések szerint hangjuk is segíti a gazda becsapását. Olykor még a lepkék tápnövénye sem akármi lehet. Az ő szerethető példájukon át is elcsodálkozhatunk az evolúció során létrejött kapcsolatok bonyolultságán, érzékenységén.

sokszinuvidek.24.hu

(Kép: Miskolczi Tímea Panny)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.