Az 1848-49-es eseményekre emlékeztek Kiskanizsán

facebook megosztás

Interaktív módon emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra a Kiskanizsai Általános Iskolában. Az ünnepség részeként lovas- és gyalogos huszárbemutató, néptáncelőadás, valamint a korhű Budapest megelevenített, forradalomhoz kötődő helyszínei is várták a diákokat.

Mindennap fontosnak tartjuk a nemzeti értékek ápolását, de különös figyelmet szentelünk ezeknek az eseményeknek – kezdte Molnár István intézményvezető. Úgy látják, a hagyományos ünnepségek helyett, az általánosiskolás-korosztály gyermekei sokkal fogékonyabbak az interaktív formájú megemlékezésekre, hiszen így igazi élmény maradhat számukra. A szervezésben és a kivitelezésben nem csak az iskola dolgozói és tanulói, de a szülők is részt vettek.

kiskanizsa

- Itt azért sokkal többen vesznek részt, mint egy átlagos ünnepélyen, a hagyományoson néhányan vesznek részt, itt pedig, amint látható, az énekkartól elkezdve, 5-6-7 helyszínen lesznek a programok, tehát az egész iskola meg van mozgatva. Olyan érdekes helyszínek vannak, mint a Pilvax kávéház, amiről a kolléga is beszélt, aztán lesz táncház is, Táncsics kiszabadítása, a 12 pont kinyomtatása, minden olyan helyszín, amit a gyerekek élveznek – mondta el Molnár István, a Kiskanizsai Általános Iskola intézményvezetője. 

Az esemény szervezésének nagy részét Hosszú Ágnes, az iskola pedagógusa vállalta magára, aki számos különböző témát öltöztetett már hasonló köntösbe az iskola falain belül. Elmondta, a korábbi években már próbálkoztak például a Pilvax kávéház ötletével, teljes formájában azonban idén először sikerült létrehozni a rendezvényt.

kiskanizsa

- Kitaláltuk, hogy a tornatermünk lesz Pest-Buda, és a 15-i eseményeket itt elevenítettük meg a helyszínek szerint. Tehát Pilvax kávéház, egyetemek, Landerer-Heckenast Nyomda, helytartótanács, várbörtön és hát természetesen a Nemzeti Színház, ahol a díszelőadás, a Bánk bán ment. Különlegesség még az, hogy a gyermekeink és néhány tanár is beöltözött korhű viseletbe, mint honleányok és honfiak természetesen – tudtuk meg Hosszú Ágnestől. 

Az eredeti tervek szerint a Kanizsai Császár Huszárok lovas bemutatóval várták volna a gyerekeket, ez az időjárási körülmények miatt azonban egy kicsit átalakult. A nap folyamán a Szikrák Táncegyüttes előadása, valamint táncház is színesítette az ünnepi programot.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.