Tüttő István 80: Ez a város megérdemli, hogy minél dinamikusabban fejlődjön

facebook megosztás

80. születésnapja alkalmából köszöntötték ma a város egykori polgármesterét, Nagykanizsa kitüntetettjét, Tüttő Istvánt. Az ünnepelt az elmúlt évtizedek munkásságára visszatekintve úgy fogalmazott: a városra a legbüszkébb.

Hosszú évekig volt szerencsém olyan pozícióban lenni, hogy segíthettem a város fejlődését. És úgy gondolom, ha teljes mértékig nem is, de segíthettem a társaimmal együtt ennek a fejlődésnek a bekövetkezését – fogalmazott Tüttő István.

- Ez a város megérdemli, hogy minél dinamikusabban fejlődjön. Sikerült megoldanunk, még a polgármesterségem idején, kilobbiztuk a vasút-villamosítást. Megoldottuk, kilobbiztuk az M7-es autópályát, felújítottuk – vagy újjáépítettük a könyvtárat. Együtt jártunk a veszprémi egyetem rektorával a veszprémi egyetemre, utána Budapesti Műszaki Egyetemen is évfolyamtársak voltunk, meg a közgázra is. Úgyhogy nagyon sokféle képzésben vettem én is részt, ennek egy részét tudtam hasznosítani – mondta el Tüttő István. 

köszöntés

Tüttő István hozzátette: nagyon örül annak, hogy az utódai – körbejárva a várost látható – jó munkát végeznek. A Nagykanizsai Városvédő Egyesület által szervezett köszöntőn Horváth Gábor alelnök azt mondta: az elhangzottaknak egy a mának szóló üzenete is van.

- Abban az időben olyan körülmények között kellett dolgozni, kicsit más volt a miliő, amikor ellenoldali önkormányzati többségben volt István polgármester. Nagy szükség volt a kompromisszumkészségre, demokratikus vezetői stílusára, nyitottságára, arra, hogy ki tudjanak lobbizni a város érdekében számos sikeres beruházást, amely mind a mai napig a várost gazdagította -  tudtuk meg Horváth Gábortól, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnökétől. 

A Városvédő Egyesület gondozásában megjelent egy kiadvány is Tüttő István tollából, amely „A polgármesterségem mérlege” címet viseli. Ebben, mint az a mai köszöntőn elhangzott, az utókornak is szánva vannak feladatok, útmutatók.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.