Tömegeket vonzott a murakeresztúri böllérfesztivál

facebook megosztás

Tömegeket vonzott a jubileumi, tizedik murakeresztúri böllérfesztivál, avagy a Mura-Menti Malacságok. Hurka, kolbász, sültek, töpörtyű, borok, pálinkák és nem utolsó sorban koncertek várták a hétvégén a Mura-menti településre a vendégeket.

Kora délután hatalmas volt a tömeg a több száz négyzetméteres rendezvénysátor alatt Murakeresztúron, a jubileumi fesztiválon. Polgár Róbert, a település polgármestere úgy fogalmazott: mi nem csak őrizzük a hagyományokat, hanem éltetjük, és megéljük. Murakeresztúr egy község – és a település méretéhez képest a rendezvény egyre nagyobb.

- Merjünk nagyok lenni. Annak idején, amikor elindultunk, nem gondoltuk, hogy ez ekkora rendezvény lesz, csak arra gondoltunk, egy közösséget szeretnénk teremteni itt helyben, a környező településeken élőkkel együtt. De most azt látjuk, nem hogy megyei szintűvé lett, de a régió legnagyobb gasztronómiai fesztiválja – mondta el Polgár Róbert. 

mura

A fesztiválon lehetett válogatni, számos versenyző csapat kínálta a finomságokat. A Szikracsapók, vagyis a helyi önkéntes tűzoltók egyesületének tagjai több éve résztvevői a fesztiválnak. Idén is több mint 30 fővel és többnapos készülődéssel, jelenléttel képviseltették magukat.

- A szokásos bevált ételekkel készültünk, kolbász, hurka, véres hurka, májas hurka, töpörtyű, sült húsokkal. Illetve orja levessel, valamint egy Szikracsapók pecsenyével – tudtuk meg Pál Attilától, a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökétől. 

A hangulat nem csupán a színpadon, az ételeket kínáló standoknál is vidám volt.

A szomszédos település képviseletében a Fityeház Fejlődéséért Közalapítvány vett részt a fesztiválon, amelynek tagjai elkötelezettek a hagyományos töpörtyű készítése iránt.

töröprtyű

- A második évben észrevettük, hogy nagyon nagy hiány volt ebben a rendezvényben a töpörtyű kategória. Akkor mi nyolc éve, közel 300 kg zsírszalonnát sütünk ki és a nyolc év nagyon jól összekovácsolta ezt a csapatot. Mi jó hangulatban, nagyon jól szeretnénk érezni magunkat. A múltat megidézni, a régi hagyományoknak vagyunk a hívei. Tehát nem megújuló technológiával, ahogy régen csinálták, úgy készítettük a töpörtyűt - fogalmazott Magdics László, a Fityeház Fejlődéséért Közalapítvány elnöke.

A murakeresztúri böllérfesztiválon már kora délután telt ház volt, amikor a Jó LaciBetyár lépett színpadra.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.