Méltón búcsúztatta a farsangot a Fánkfesztivál - frisstíve!

facebook megosztás

Nem maradhatott el a 16. Országos Farsangi Fánkfesztivál központi programját felvezető jelmezes felvonulás sem természetesen Nagykanizsa utcáin.

fánk

A késő délelőtti esemény - szombaton - a jelmezbe öltözött felvonulókkal ezúttal a Kanizsa Aréna, valamint a Hevesi Sándor utca és Munkás utca „körzetére” - tehát a Keleti városrészre - koncentrálódott a benne résztvevők, egyben a kíváncsi érdeklődők számára.

fánk

A nagykanizsai maszkában érkezők mellett a környékbeliektől például a tótszentmártoniakat is láthattuk, de olyan polgári, emellett tiszaújvárosi baráti kör tagokat is tömörített a látványosság, akik információink szerint utaztak is tovább a fiumei-rijekai karneválra.

fánk

A továbbiakra, vagyis az délutáni, esti történésekre hangolódásként tehát mindenképpen remek összejövetelt láthattak a kanizsaiak.

fánk

S ne felejtsük, vasárnap délután a saját tradícióival ilyen programot kínál a közeli horvátországi települések közül például a muracsányi (Gorican), illetve a csáktornyai télbúcsúztató is – jó idő esetén mindenképp - utcai jelmezes felvonulásukkal.

Ínycsiklandó volt a hétvége Nagykanizsán – tizenhatodik alkalommal fogadta a versengő csapatokat és az érdeklődőket az Országos Farsangi Fánkfesztivál. A háromnapos rendezvény egy kiállítással kezdődött csütörtökön a múzeumban, majd véradással folytatódott pénteken. Szombaton pedig a Keleti városrészt bolygatta fel az a farsangi felvonulás, amely a rendezvény fő attrakcióját harangozta be.

Szombat délelőtt az egykori szolgáltatóháznál gyülekeztek a maszkások, a vidám farsangi menet a Rózsa utcától indult.

A felvonulás élén, lovas szekerekkel a nyugdíjas klubok hirdették a vigasság kezdetét.

Rózsa utca, Kazanlak körút, Munkás utca, Hevesi út – ezen az útvonalon haladt végig a vidám csoport a Kanizsa Arénáig, a fesztivál székhelyéig.

Több városból érkeztek az érdeklődők, akik az idei farsangi időszak egyik utolsó napján kíváncsiak voltak arra, mit kínál a kanizsai gasztrokulturális rendezvény.

- A fánkcsapatok is nagyon kitettek magukért, bár még nincs eredményhirdetés, de nagyon klasszisan jöttek jó és szép fánkokkal, nagyon büszke vagyok rájuk. Egyértelmű, hogy nagyon nagy szükség van az országos farsangi fánkfesztivál rendezvénysorozatára – fogalmazott Kámánné Szép Terézia, az Országos Farsangi Fánkfesztivál szervezője. 

fánk

Az érdeklődés a standoknál bizonyította az elmondottakat, hiszen aki betért a fesztiválra, a kulturális programok mellett leginkább a farsang jellegzetes édességei közt válogatott. A díjakért versengő csapatok közt volt – mint minden esztendőben - a MAMIK csapata.

- Készültünk hagyományos fánkkal, a csörögével, és sok minden különleges dolgokkal. Mi mind a 16 alkalommal itt voltunk, tehát minélkülünk nem múlt el még fesztivál. Örömmel jöttünk, nagyon készültünk - szögezte le Gaál Ferencné, MAMIK vezetője. 

A hagyományos farsangi szalagos fánkot szintén meg lehetett találni a nagyrécsei csapatnál. Ők helyben is sütötték a finomságot.

- Most már az az igazság, kicsit megfiatalodott a csapat, mivel szegény Irma néni is, meg Etus néni is elhunyt, de róluk is megemlékezünk, és nem felejtjük el őket. Tehát most egy kicsit fiatalabb társasággal vagyunk, minden fánkfesztiválon itt vagyunk, a többi gasztronómiai fesztiválon is, a dödölle fesztiválon is - mondta el Salamon Lászlóné.

A standok közt valóban a legkülönfélébb fánkokat lehetett kóstolni – a Szilágyi cukrászda szintén nem első alkalommal farsangolt a fesztiválon. Pultjuk bővelkedett a különlegességekben.

- Igyekeztünk a hétköznapi ízeket, az újabb, extrább ízekkel variálni. Ilyen például a mangó-túró, ami hallottam, sokak kedvence lett, illetve az áfonyás-gesztenyés. De a fiatalok például sokan visszajönnek a sós-karamellás fánkunkért - tudtuk meg Herbai Mátétól, a Szilágyi Cukrászda cukrászától. 

fánk

A neves szakemberekből álló zsűrinek nehéz feladata volt, hiszen kategóriánként tucatnyi édes finomság közül kellett eldönteniük, melyik a legfinomabb, a legtökéletesebb. Ráadásul az igazi, szalagos, hagyományos fánk készítésének nagyon sok titka és buktatója van a zsűrielnök szerint.

- A titka meg az, hogy nagyon jó alapanyagokból kell dolgozni, a megfelelő hőmérsékletet kell tartani, meg egy hozzáértő, szakavatott kéz kell. Lehetőleg, ha van egy nagymama, akinek a fogásait el lehet sajátítani, azokat belevinni ezekbe az ételekbe, desszertekbe. Meg a szeretet és a hagyománynak a tisztelete - mondta Borda Attila, az Országos Farsangi Fánkfesztivál zsűrielnöke. 

A fesztivál végén a zsűri amatőr és profi, valamint helyben sütött, hagyományos és különleges kategóriában is számos díjat osztott ki.

P.L. és V.A.

(Fotók: Polgár László és Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.